Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)

I. Zsidótörvények és zsidóellenes rendeletek a mindennapokban

3. Deák András, a Ganz-gyár cégvezetőjének levele Teleki Pál miniszterelnökhöz a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslatról Budapest, 1939. április 4. Dr. Deák András31 Budapest Vili. Múzeum u. 15. 1939. április 4. Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr! Kegyelmes Uram! Alulírott Dr. Deák András, a budapesti ügyvédi kamara tagja, a Ganz-gyár cég­vezetője, emléklapos tüzérhadnagy vagyok. Nagyméltóságod a Felsőház egyesített bizottságaiban legutóbb tartott be­szédében hangsúlyozta, hogy az ún. II. zsidójavaslat alapelveinek tekinteté­ben Excellentiád volt az Imrédy32-kormány „legradikálisabb" tagja, s hogy a javaslat indoklásának egy része éppen Nagyméltóságodtól származik. Ennek tudatában bátorkodom nagyméltóságodat tisztelettel arra kérni, hogy legyen kedves türelemmel elolvasni az alábbiakat. Ezekben ugyan csak az én egyéni esetemről lesz szó, ez mindazonáltal bizonyára tipikus eset is, s mint ilyen, megérdemli Excellentiád nagybecsű figyelmét. Atyám, Deák Gyula, a Kassai Takarékpénztár elnöke, udvari tanácsos, 1868-ban zsidóként született. Házasságából két gyermeke született, húgom és én. Atyám és Anyám 1898-ban áttértek a református vallásra s velük együtt természetesen keresztényekké lettünk mi, a gyermekek is. Én ekkor 3 Уг éves voltam, húgom 2 éves. Szüleim már kitérésük előtt is úgyszólván kizárólag ke­resztény társaságban mozogtak (atyai nagyatyám Kolozsvárott volt ügyvéd s legjobb barátja volt Szász Domokos,33 a későbbi ref. püspök), kitérésük óta pe­dig természetesen még inkább csakis keresztény környezetben éltek. Atyám később Kassán ref. presbiter, majd - a cseh megszállás alatt - ref. egyházkerü­31 Dr. Deák András röviddel а II. világháború után is a Ganz Villamossági Gyár igazgatójaként dolgozott. 32 Imrédy Béla, vitéz dr. ómoraviczai (Bp., 1891. december 29. - Bp., 1946. február 28.) köz­gazdász, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, pénzügyminiszter, miniszterelnök, szélsőjobb- oldali politikus, a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetségének elnöke. A német megszállás után tárca nélküli gazdasági csúcsminiszter lett, erről azonban 1944. augusztus 7-én lemondott. A nyilas hatalomátvétel után támogatta a háború folytatását. A háború után a népbíróság halálra ítélte, kivégezték. 33 Szász Domokos (Nagyenyed, 1838. május 25. - Kolozsvár, 1899. január 8.) erdélyi reformá­tus püspök 1885-től. Egyházi pályafutása mellett élénk közéleti életet folytatott, íróként, publicistaként is számon tartották. 27

Next

/
Thumbnails
Contents