Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)

Mérlegen az ember. Szerkesztői bevezető a kötethez

Még a megmaradt iratanyag alapján is döbbenetes kép tárul elénk, akár a korszakot, akár a témát vizsgáljuk. A '30-as évek végétől kezdődően a „zsidókérdés” a közigazgatási iratokban nem egyszerűen megjelenik, vagy visszaköszön, mint egy „kérdés” vagy „probléma”, hanem egyenesen az egyik legfontosabb témává vált.

A szakirodalom alapján tudható volt, és ezt most a közölt források is visz- szaigazolják, hogy a zsidótörvények hatálya alá eső emberek döntő többsége jogkövető magatartást tanúsított. Sőt, bizonyos esetekben - például külföldön ragadt családtagjaik megmentése érdekében - egyenesen attól a magyar államtól várták a segítséget, amely nem sokkal korábban maga hozott zsidóellenes törvényeket. (Lásd a 13. sz. dokumentumot!)

Az üldözöttek ugyanakkor próbálták feszegetni a jogi kereteket, de érezhető - még a beadványokból is -, hogy a különböző szintű hatóságok általában a lehető legszigorúbban értelmezték a zsidótörvényeket, következésképpen végrehajtásukban többnyire merev következetességgel jártak el. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a zsidókérdés olyannyira áthatotta a magyar közéletet, hogy hazafias alapon tettek feljelentést színházi előadások ellen (6. sz. dokumentum), amelyben aztán nem fukarkodtak a minősítő jelzőkkel, vagy az adott előadás nemzetromboló mivoltának részletezésében. A korszellemen is túlmutat azonban az a düh és harag, amivel ezt a levelet fogalmazták. Egy másik levél arról tanúskodik, hogy volt olyan ember, aki szabadidejében azon gondolkodott, hogy miként lehetne még hatékonyabbá és jobbá tenni a zsidók nyilvántartását. Ebbéli gondolatait megosztotta a Belügyminiszterrel is. A levél írója büszke arra, hogy ötletét már egy újság is lehozta. Szemben az előzőekben citált feljelentő levéllel, ennek hangneme hivatalian száraz, s csak akkor változik meg, amikor saját maga nehéz helyzetét írja le, bízva valamilyen előléptetésben... (Lásd a 12. sz. dokumentumot!)

Már a különböző zsidótörvényekben - majd a német megszállást követően kiadott rendeletekben különösen - előtérbe kerültek a különböző zsidó tulajdonú vagyontárgyak, legyenek azok ingók vagy ingatlanok. Számos forrás volt már eddig is ismert ebből a témakörből, de a most közöltekkel még inkább megerősíthető az az állítás, hogy a magyarországi zsidóüldözések egyik legfőbb mozgatórugója a zsidó vagyon megszerzése, illetve árjásítása volt.24 A közölt dokumentumokban jól ismert festők és alkotók nevei köszönnek visz- sza vagy éppen olyan intézmények, mint a gyomai Kner nyomda, illetve szó esik magának a Kner családnak a hagyatékáról. Forrás szól arról is, hogy már 1940-ben terv született a tőke keresztényesítéséről. (Lásd a 24/a. és 24/b. dokumentumokat!) Ez azért is figyelemre méltó írás, mert részletekbe menően

24 Lásd még Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege: diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon, 1919-1944. Jelenkor-OSZK, Pécs-Bp., 2012.

19