Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)

Mérlegen az ember. Szerkesztői bevezető a kötethez

elemzi az egyes hitelintézetek helyzetét, és a szerző végül a szövetkezeti formát találta a legmegfelelőbb gazdasági szerveződésnek.

Külön fejezetben foglalkoztunk azzal az igen összetett kérdéssel, hogy 1944-ben a Budapesten működő diplomáciai testületek, illetve diplomaták mit tettek, illetve mit szerettek volna elérni a mindenkori magyar kormányoknál az üldözött zsidók érdekében. Célunk volt, hogy mindezt az iratok segítségével folyamatként mutassuk be. így rajzolódik ki talán a legjobban az, hogy a Sztó- jay-, illetve a Szálasi-kormány miként próbált megfelelni a semleges államok kimondott és ki nem mondott elvárásainak, vagy éppen miként álltak ellen bármiféle engedménynek, nyomásnak. A dokumentumok gyakran utalnak a nemzetközi zsidó szervezetekkel történt tárgyalásokra is, illetve ezen szervezetek „ajánlataira". Elgondolkodtató, hogy vajon miért éppen Spanyolországnak, Svájcnak, Svédországnak vagy éppen a Vatikánnak volt fontos a magyar zsidók védelme.

Forrásközlő kötetünk záró fejezete a „Mentesítés, mentés" címet viseli. Ebben azokról a küzdelmekről és menekülő utakról villantunk fel néhány példát, amelyeken keresztül próbálták elkerülni a zsidótörvények hátrányos jogkövetkezményeit vagy magát a deportálást. Volt olyan eset, hogy valakinek az 1. világháborús és a forradalmak korában tanúsított hazafias magatartását igazolták többen is. (Lásd az 53/a. és 53/b. dokumentumokat!] Az eset valóban „csak” egy példa, tudjuk, hogy számos ilyen eset fordult elő országszerte. Sajnos azonban az is tudható, hogy 1944 tavaszán-nyarán ezek az igazolások sem voltak elégségesek a deportálások elkerüléséhez.25 Voltak, akik elkeseredésükben hamis papírokat igyekeztek beszerezni, de a hamisítást végzővel egyetemben lebuktak. Az eset nem pusztán azért lehet érdekes, mert egy paptól „szerezték be" a szükséges papírokat. Hanem azért is, mert megmaradt a nyomozati anyag jelentékeny része is, ami ritkaság. Elolvasva a forrást megállapíthatjuk azt is, hogy az ügy nyomozása és felderítése, az egyes vallomások és információk egybevetése már a korban sem volt egyszerű feladat. Érdemes ezen forrás kapcsán felhívni még egy dologra a T. Olvasó figyelmét. Nevezetesen, hogy az ügyet nem a csendőrség, vagy a rendőrség vizsgálta, hanem az Államvédelmi Központ (ÁVK). Vajon egy ennyire fontos ügy lett volna, hogy az ÁVK-nak kellett foglalkoznia vele? Nem gondolnánk, ugyanakkor az eset mégis rámutat arra, hogy a hamisítási ügyek nagy számban fordulhattak elő, és a kormányzat kiemelt fontosságúnak tartotta ezek felderítését. (Lásd a 61/a. és 61/b. dokumentumokat!) Ugyancsak a segítségnyújtásra bizonyíték Apor Vilmos győri püspök (lásd az 56. sz. dokumentumot!), vagy éppen Ravasz László református püspök levelei. (Lásd a 64. sz. dokumentumot!) Az említettek mellett olvasha25 Lásd ehhez Kovács Tamás: Egy még csak el sem utasított kérvény nyomában... http:// mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/egy_meg_csak_el_sem_utasitott_kerveny_ nyomában....html (letöltés ideje: 2014. december 12.)

20