Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)
IV. Mentesítés, mentés
ez tényleg megfelel a valóságnak Kissnét a sekrestyében megkeresztelte, ezt a keresztelést azonban az anyakönyvbe nem vezették be, tekintettel, hogy ezt megelőzőleg egy előbbi időpontnak megfelelően lett az oda bevezetve. Védelmére nehéz anyagi helyzetét és a Worschitz által történt rábeszélést adta elő. 2. Worschitz Oszkár: Született 1907. június 30-án, Eperjesen, római katolikus segédlelkész, budapesti illetőségű, érsekújvári Flenger utca 2. házszám alatti lakos. ír, olvas, katonai szolgálat teljesítése szempontjából papi kedvezményben részesült, állítása szerint büntetlen, vagyontalan. Atyja: Worschitz Antal, anyja + Mathia Mária. Kikérdezése alkalmával előadta, hogy Miklósi László leányvári lelkész neki régi jó barátja, illetőleg ismerőse, kivel ismeretségét huzamosabb ideig fenntartotta egész a mai napig. 1941. év nyarán emlékezete szerint Miklósi levelet intézett hozzá, melyben kért tőle 2000 P személyi kölcsönt. A Miklósi által neki írt levélre azt személyesen kereste fel Leányváron, kivel közölte, hogy ekkora összeg pillanatnyilag nem áll rendelkezésére, de mihelyt módját ejtheti, azonnal küldi. Ez alkalommal történt beszélgetésük alkalmával szóba került a Budapesten akkor nagyszámban levő kitérések ügye is. Elmondotta Miklósinak, hogy új plébános dr. Zajmusz Gyula, akihez ő 1941. szeptember 1-én került át, nem nézi jó szemmel az áttérők megkeresztelését. Megemlítette Miklósinak, hogy az általa tanított áttérők szívesen honorálnák anyagilag a fáradságát, ha őket Leányváron megkeresztelné. Miklósi nem tartotta szerencsésnek ezt a megoldást arra való hivatkozással, hogy neki (Miklósinak) kényelmetlen dolog ezeknek, az áttérőknek részére az Esztergomi Főegyházmegyei Hatóságtól keresztelési engedélyt kérni, ugyanis feltűnő lenne, hogy Leányváron, ahol oly kevés zsidó élt egyszerre oly sok zsidó kéri kikeresztelését. Ő ez után természetesen letett arról, hogy az áttérőket kiküldje Miklósihoz. Ugyanez alkalommal azt is megemlítette Miklósinak, hogy sok kikeresztelkedett zsidó panaszkodik arról, hogy a fennálló rendeletek szerint semmi célt nem értek el kikeresztelésükkel, mert előbbi időpontban kikeresztelkedettek tekintetnek csak nem zsidóknak, illetőleg kivételezetteknek és ez ügyben hozzá fordultak, hogy miként lehetne azt megcsinálni, hogy egy előbbi dátummal ellátott keresztlevél kerüljön a kezükbe. Nincs kizárva, hogy ez alkalommal Miklósinak már konkrét példákat is mesélt, minden esetre állítja azt, hogy Miklósitól ez alkalommal nem vitt el keresztlevelet, s annak pénzt sem adott át. Tagadja, hogy a Miklósi által beismert 1941. év október 17-én Reitner Adolf Árpád részére az ő közvetítése révén állította volna ki Miklósi a keresztlevelet, és hogy azért ő 300 P-t adott volna ki Miklósinak. Előadta, hogy egy alkalommal az időpontra már nem emlékszik. Felkereste őt Bányász nevezetű ismerőse, és azt kérdezte tőle, nem volna-e kedve Miklósi Lászlót meglátogatni, mert ő (Bányász) odamegy. Bányász magatartásából úgy vette ki, hogy Bányász és Miklósi régi ismerősök. Ő hajlandónak mutat179
