Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)
III. Nemzetközi reagálások és erőfeszítések
A belügyminiszter úr átiratomra adott válaszában közölte, hogy a Magyar- országi Zsidók Szövetségének alapszabályai még nem nyertek jóváhagyást, és így eddig még a kikeresztelkedett zsidók érdekének védelmét ellátó „külön osztály" felállítása nem volt lehetséges. A belügyminiszter úr arra a javaslatunkra, hogy a külföldi munkára való kiküldés alól mentesüljenek az 1939. január 1-e előtt kikeresztelkedett zsidók és családjaik, válaszában nem tért ki, és csupán azt közölte, hogy a külföldi munkára való kiküldés humánusan és keresztényi szellemnek megfelelő emberséges módon fog történni. Közölte végül a belügyminiszter úr, hogy a mentesítő okiratok felülvizsgálása és új mentesítő okiratok kiadása folyamatban van, és ezeknek végleges befejezése mielőbb meg fog történni. A budapesti nuncius a külügyminisztérium válaszjegyzékére folyó évi június 5-én újból visszatért, és egy konkrét esetben adott válaszunkat elégtelennek tartja, és újból kéri a kikeresztelkedett zsidók általános mentesítését, a zsidóknak emberi elbánásban való részesítését és végül a kikeresztelkedett zsidók lelki gondozásának lehetővé tételét. A nuncius ismét visszatért a magyarországi zsidók deportálására, amely értesülése szerint már meg is kezdődött, mégpedig „igen embertelen módon”. Mivel 70-80 éves öregek, betegek, kis gyermekek és öreg asszonyok is eltávolíttatnak, szerinte kétségtelen, hogy nem munkára küldésről van szó, hanem valóságos deportálásról. A nuncius végül kéri, hogy a kormány ezen intézkedéseknél az egyház jogainak s a keresztény erkölcsnek tiszteletben tartásával járjon el, és annak a reményének ad kifejezést, hogy javaslatai kedvező fogadtatásra találnak. Ebben a reményben tolmácsolja a bíboros államtitkárral158 együtt azt a kívánságát, hogy „a nemes magyar nemzet e különösen nehéz óráiban ősei keresztény hagyományai nyomán találja meg a követendő irányt." Amint már utaltam rá a nuncius hivatkozott a zsidókérdés kezelésénél Szlovákiára, amely annak ellenére, hogy német Schutzstaat,159 jogszabályokkal rendezte a zsidók kiköltöztetését, és e téren a kikeresztelkedettekre nézve lényeges kivételeket állapított meg. Pozsonyi követségünket jelentéstételre kérve fel, megállapíthattuk, hogy a szlovák 1942. évi 68. számú alkotmánytörvény törvényileg szabályozza a zsidók kiköltöztetésének lehetőségét, és ez alól a következő kivételeket teszi: Nem költöztethetők ki azok a személyek, akik legkésőbb 1939. március 14-én váltak valamilyen keresztény vallásfelekezet tagjává, b) akik 1941. szep158 Maglione, Luigi (Casoria, 1877. március 2. - Casoria, 1944. augusztus 23.) XII. Piusz pápa pontifikátusa alatt bíboros-államtitkár 1939-től haláláig. 159 Utalás a német segítséggel létrejött és német érdekszférába tartozó államokra, jelen esetben Szlovákiára. 118