Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)
ÁLLAMI SZERVEK ÉS TÁRSADALMI SZERVEZETEK LEVÉLTÁRAI
szolgáló tervezeteket is megvitatták. Az iratanyag segédletei — hasonlóan az utolsó évtizedek anyagához — a II. világháború alatt elpusztultak, illetve elvesztek. A levéltár tulajdonában csak az 1907-ig terjedő anyag töretlen, míg az ezután következő évek iratanyaga erősen hiányos. A levéltár állományába tartozik még a Magyar Gyógyszerészeti Társaság és a Budapesti Gyógyszerészeti Egyesület töredékes anyaga (1939 — 1944), valamint néhány kiemelkedő magyar gyógyszerész személyi hagyatéka. A levéltár felügyeletet gyakorol az 1968-ban megalakult Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének központi és tagtársasági iratai felett, amelynek levéltárba kerülése a következő évek feladata. A levéltár kutatóterme hétköznapokon 9—18 óra között áll a kutatók rendelkezésére. Szakszervezetek Központi Levéltára 1064 BUDAPEST, Rózsa Ferenc u. 50. Tel.: 426-136, 227-494 Tranzitraktár: 1075 BUDAPEST, Dózsa György u. 68. Tel.: 221-670 1958. június 28-án született a Szakszervezetek Országos Tanácsának határozata arról, hogy fel kell állítani olyan levéltárat, mely a szakszervezeti mozgalom iratait őrzi, de csak 1964-ben kapott, úgy-ahogy megfelelőnek mondható helyiséget — közösen a központi könyvtárral. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendelete alapján a SZOT elnöksége 1970. június 1-én, a SZOT titkársága 1970. június 22-én határozatot hozott az „iratkezelési, irattározási és levéltári munka hatékonyságának javításáról és az ehhez szükséges feltételek biztosításáról". 1971-ben a művelődésügyi miniszter 52031/1971. X. sz. rendeletével a SZOT által fenntartott levéltárat Budapest székhellyel szaklevéltárrá nyilvánította. 1974. január 22-én a SZOT titkársága határozatot hozott a központi levéltár és irattár szétválasztásáról és meghatározta a levéltár feladatait, valamint hatáskörét és gyűjtőkörét. A levéltár feladatai közé tartozik — a határozat szerint — a szakszervezeti mozgalom levéltári anyagának összegyűjtése, megőrzése, kutathatóvá tétele, a szakszervezeti vezető testületek segítése a levéltári anyag politikai-mozgalmi felhasználásában, módszertani segítség nyújtása a SZOT vezető szervei, intézményei, az ágazati szakszervezetek, a szakszervezetek megyei tanácsai iratkezelési rendjének kialakításához, a SZOT, annak intézményei, valamint •a határozatban megjelölt szakszervezeti irattárak munkájának ellenőrzése. A határozat ezen kívül a levéltár feladatául tűzte ki a szakszervezeti mozgalommal kapcsolatos kép- és hangtár külön gyűjteményként történő létrehozását is. 1982. április 7-én a SZOT titkársága a levéltárat önálló intézmény rangjára