Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Első rész - I. Levéltárak

irattár, III_ az irattárat kifejlesztő, fenntartó szerv birtokában maradó iratokból s legtöbbször csupán a rájuk vezetett elintézésfogalmazványokból állottak. A középkor levéltárai (iratőrző intézményei, conservatoriumai) inkább irattárak voltak. Szoros kapcsolatban álltak az iratokat kiállító, termelő szervekkel. a) A Vatikáni Levéltár Az iratanyag őrzésére vonatkozó első, középkori adatok az i. sz. V. századból a pápai udvarból származnak*. A Lateránban a VII. században már kimutatható levéltár jellegű intézmény, amely a pápai kancelláriával működött együtt. Az egész középkori levéltárügyre jellemző, amit ennél a legősibb levéltárnál figyelhetünk meg, hogy a (pápai) kancellária hivatalnokai egyszersmind levéltári hivatalnokok is voltak. A XIII. században azonban meglazultak a levéltárat a kancelláriához fűző szálak. A levéltár is és a könyvtár is a pápai kincstár részévé vált. (Mint már szó volt róla, a jelentős anyagi javakhoz való jogot biztosító okleveleket Európa-szerte kincsnek tekintették.) Az őrzési hely változása azt is jelezte, hogy az iratok most már nem a mindennapos ügyintézés szempontjából, hanem más okból voltak becsesek. IV. Sixtus pápa (1471-1484) a könyvtári és levéltári anyagot kettéválasztotta. A könyvtári állományt nyilvánosnak, a levéltárit titkosnak tekintették. V. Pál pápa ezután 1612-ben ezen az alapon szervezte meg az immár önálló Vatikáni Titkos Levéltárat (Archivio Segreto Vaticano). 1810-ben Napóleon, aki Párizsban kívánta összegyűjteni Európa jelentős történelmi dokumentumait, a vatikáni levéltári anyagot is oda szállíttatta. Az elhurcolt iratok, nem kis veszteséggel, csak 1817-ben kerültek vissza a Vatikánba. A Vatikáni Titkos Levéltár, szinte valamennyi pápai hatóság iratanyagának befogadásával, e század elején vált a pápai kúria központi levéltárává. XIII. Leó pápa 1881-ben a levéltárat megnyitotta a tudományos kutatások számára. b) A németországi levéltárak A Merovingok és Karolingok birodalmában központi, birodalmi levéltár nem alakult ki. Ennek elsősorban gazdasági okai voltak. A gazdasági élet kezdetleges külterjessége, az a tény, hogy az udvartartás a birodalomban egyik központból a másik központba vándorolva élte fel a neki járó terményeket, nem kedvezett a központosításnak. A birodalomban több helyen (várakban, palotákban) is jöttek létre oklevélgyűjtemények, amelyeket a császári kincsekkel együtt őriztek. A levéltár, archívum szó jelentette a kincstárat is. Az iratokat, amelyek közt az uralkodót illető * Bizánc levéltárügyéről nem szólva, amely az európai fejlődéstől elkülönülten, megőrizte a kései ókori levéltári intézmények folytonosságát.