Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - IV. A magyar államszervezet története a felszabadulás után

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény meghatározta az egységes államigazgatási eljárás alapvető követelményeit, átfogóan szabályozta az államigazgatási szervek működésének rendjét. Megalkotása elősegítette a törvényesség megtartását, rendezte a határidőket, a jogorvoslat lehetőségét, ezzel megteremtődött annak feltétele, hogy az állampolgárjogai védelmében kezdeményező szerepet játszhasson az államigazgatási szervekkel szemben. Ez a jogszabály szabja meg pontosan az egyes államigazgatási szervek hatáskörét és illetékességét, megállapítva, milyen ügyben milyen szintű szervnek kell ejárni, ezért ismerete fontos a levéltári dolgozók számára is. c) A bírói szervezet átalakulása A felszabadulást követő években a bíróságokat a polgári demokratikus elveknek megfelelő igazságszolgáltatási szervekké alakította át a törvényhozás anélkül, hogy a szervezeti kereteket és a működés elveit alapjában megváltoztatta volna. A szocialista államszervezetet kialakító alkotmány viszont új típusú bíróságokat hozott létre, amelyek a Népköztársaság nevében és a nép részvételével ítélkeznek. Az átalakítás többéves folyamat volt, és országunk igazságszolgáltatási szervezete a politikai, társadalmi és gazdasági viszonyok módosulásának megfelelően fejlődik. 1949-ben az Országgyűlés megszüntette a Közigazgatási Bíróságot, és addigi feladatait (a közhivatalok egyes döntéseinek az állampolgárok által kért jogorvoslati ügyeit) a Pénzügyminisztérium keretében szervezett pénzügyi, illetve illetményügyi döntőbizottságra ruházta át. Egy újabb törvény bevezette a népi ülnökök működését a büntetőbíráskodás szintjén. Mindezek azonban csak átmeneti jellegű intézkedések voltak, a nagy átszervezést az alkotmány rendelkezéseinek végrehajtása jelentette. A korábbi egyszemélyi bíráskodással szemben a bíróságok működési alapelve a tanácsban történő társasbíráskodás lett. Első fokon egy hivatásos bíró mellett két népi ülnök, másodfokon - fellebbezéseknél, óvásoknál - három hivatásos bíró közösen hozza az ítéletet. Az alkotmány eltörölte a bíróságok régi - feudális ízű - nevét, így a Magyar Kúria helyett létrehozta a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságát, az ítélőtáblák helyett felsőbíróságokat, a törvényszék helyett megyei bíróságokat alakított, csak a járásbíróságok elnevezése maradt meg. A bírósági szervezet tagozódása a területi elvet követi, és összhangban van a tanácsrendszer területi felépítésével. 1972-ig az volt a gyakorlat, hogy a népi ülnököket meghatározott időre a tanácsok (járási, városi, megyei) választották, a hivatásos bírókat pedig kinevezték. Azóta a Legfelsőbb Bíróság elnökét és bíróit az Országgyűlés, a különbíróságok tagjait pedig az Elnöki Tanács választja. A bírósági hálózat alapegységei a járásbíróságok. Általános hatáskörű igazságszolgáltatási fórumok ezek, és első fokon járnak el a bírósági útra tartozó ügyekben. A városi és a budapesti kerületi bíróságok ugyancsak a járásbíróságok közé számítanak. Ahol a járás és egy város székhelye azonos, összevonják a bíróságokat.