Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - III. A kapitalista kori magyar államszervezet

ni képes nagyközségeket, valamint a járástól független rendezett tanácsú városokat. Az utóbbiak sorába a régi mezővárosok és a gazdaságilag visszamaradt szabad királyi városok kerültek. A rendezett tanácsú városok hatásköre olyan ügyekre is kiterjedt, amelyekben a kis- és nagyközségek nem intézkedhettek, hanem csupán az illetékes főszolgabíró. A dualizmus korában megtörtént, amit a polgári államelméletek majd egy évszázada kívánalomként hangoztattak, az igazságszolgáltatás elválasztása a közigazgatástól. A legfelső szintű ítélkezés már a feudalizmus korában is a rendi állam funkciója volt. A polgári korszak bírósági szervezete a legalsó fórumoktól a legfelsőbbig állami kézbe került. Rendes, mind polgári, mind büntető ügyekben eljáró ítélőszékek voltak a kir. járásbíróságok (egy vagy egész ritkán két járásra kiterjedő illetékességgel), ezektől a kir. törvényszékekhez (egy megyére kiterjedő illetékességgel) lehetett fellebbezni, amelyek azonban bizonyos ügyekben első fokú bíróságként jártak el. A törvényszékek megfellebbezett ítéletei a több vármegyét felölelő kir. ítélőtáblákhoz, ezeké pedig az egész országra illetékes legfelső bírósághoz, a kir. kúriához kerültek. A kúriával egyenrangú legfelsőbb bíróság volt a kir. Közigazgatási Bíróság, amely a pénzügyi és általános közigazgatási jogvitákban volt hivatva dönteni. A közigazgatásnak a bíráskodástól elválasztása szükségessé tette az önkormányzati ügyészi szervezet (uradalmi ügyész, tiszti ügyész, kincstári kir. jogügyigazgató) helyén az állami ügyészi szervezet kiépítését. A járásbíróságok mellett, büntető ügyekben rendszerint az ügyvédek vagy bírósági fogalmazók közül kijelölt, és az illetékes ügyészség irányítása alatt működő ügyészi megbízottak jártak el. A kir. törvényszékeken a vád képviseletét kir. ügyészség, a kir. ítélőtáblák mellett a kir. főügyészség, a kir. kúria mellett pedig a koronaügyész látta el a vád képviseletét. Az ügyészségeket az igazságügy-miniszter irányította. Volt még néhány különleges bíróság. Ezek közül a kapitalista gazdálkodás érdekeit szolgálta a találmányi szabadalmak ügyeivel foglalkozó Szabadalmi Bíróság. A korszak vége felé, 1909-ben felállított Főudvarnagyi Bíróságot pedig meg éppen rég meghaladott, feudális érdekek hívták életre. Feladata volt az uralkodó ház tagjainak polgári pereiben eljárni. 1897-ben megszervezték az esküdtbíróságokat. (Mint ismeretes, 1848-ban sajtóügyekre, korlátozva már működött esküdtbíróság, de azt az abszolutizmus megszüntette.) Az esküdtszék háromtagú bírói tanácsból és 12 esküdtből állott. A tények megállapítása, valamint a bűnösségé s annak minősítése az esküdtek, a büntetés kiszabása a hivatásos bírák feladata volt. A kormány, kivált a politikai bűncselekmények tekintetében, erősen korlátozta az esküdtbíróságok működését. Egy-két törvényszék mellett meg is szüntette az esküdtszékeket. A bíróságokkal kapcsolatban kell megemlékezni az önkényuralom kezdetén bevezetett telekkönyvezésről, amely már a reformmozgalom követelése volt. Mint az önkényuralom nem egy korszerű intézményét, a telekkönyvi rendszert is megtartotta a kiegyezés utáni államberendezés. Az ingatlanokat nyilvántartó közhitelű könyveket a járásbíróságok vezették.