Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - II. A feudális magyar államszervezet

főkancellár. Zsigmond alatt a mérhetetlenül elszaporodott hatalmaskodás! ügyekben a király gyakori távolléte idején helytartói ítélkeztek, 1430-tól azonban legtöbbször már maga a király. Az így létrejött bíróságot Mátyás 1464-ben egyesítette a specialis praesentia regia ítélőszékével. Ez lett a királyi személyes jelenlét (personalis praesentia regia) bírói fóruma, a korszak végéig a királyi udvar legfontosabb bírósága, elnöke pedig a személynök (personalis). Megkülönböztetésül a királyi udvar többi bíróságaitól, a királyi személyes jelenlétet már Mátyás idejében királyi ítélőtáblának (tabula regia iudiciaria) kezdték nevezni. Egyébként az udvar különböző bíróságait, amelyeknek hatásköre nem vált el élesen egymástól, s amelyek mindegyike a király neve alatt bocsátotta ki ítéletlevelét, összefoglalóan kuriális bíróságnak hívták. Munkájukban mind nagyobb szerephez jutottak a jogvégzett ítélőmesterek (protonotariusok). Mátyás idejében a személynöknek már két ítélőmestere volt. A szabad királyi és a bányavárosok polgárai ügyében első fokon a bíróból és - többnyire - 12 esküdtből álló városi bíróság ítélkezett. A bíróság pallosjoggal is rendelkezett. ítélete ellen a királyhoz lehetett fellebbezni, aki helyett a XIV. század vége óta rendszerint a tárnokmester (tavernicus) ítélkezett kuriális bírótársaival. A polgárság megerődödése a XV. században az igazságszolgáltatás alakulásában is megmutatkozott: a tárnokmester a kúriától független, bírói hatósággá vált. Bírótársai immár a polgárok közül kerültek ki. Később a városok fellebbviteli hatósága kettévált, aszerint, hogy miféle városi jog alapján ítélkeztek. A XV. században a tárnoki szék annak a nyolc (később jóval több) szabad királyi városnak (Buda, Bártfa, Eperjes, Kassa, Nagyszombat, Pest, Pozsony és Sopron) lett fellebbviteli bírósága, amely a budai joggal élt; a tárnoki székhez fellebbező városokat tárnoki városoknak nevezték. A többi szabad királyi város, amely nem a budai jog alapján állt, a személynökhöz fellebbezhetett. A személynöki szék (sedes personalitia) bírói fórumának tagjai nem a városi polgárok közül kerültek ki, hanem a királyi tábla bíráiból. Az ide tartozó városokat (Esztergom, Székesfehérvár, Lőcse, később Debrecen, Szeged stb.) személynöki városoknak nevezték. 6. A középkori Erdély Erdélyben, ha más alapokon is, ugyancsak kialakult a vármegyei szervezet. A megye ispánját és alispánját a középkor végéig a vajda nevezte ki. A szolgabírákat, megyénként kettőt, a vajdai közgyűlések választották. Ily módon a megye egész igazgatási, hatalmi szervezete az anyaországi megyéknél sokkal erősebben függött a központi hatalomtól, azaz, a király személyének képviselőjétől, a vajdától. - A székelyek nemzetségi szervezete a magyar nemesi vármegyéknél jóval később adott helyt területi alapon nyugvó igazgatási, bírói szervezetnek. A székely székek, amelyek nagyjából a magyar megyéknek feleltek meg, onnan kapták nevüket, hogy egy-egy területi egység központjában tartott bírói „széket" a nemzetségi önkormányzat feje, a hadnagy a székbíróval. A székelység feje a székely ispán volt, aki a XV. század óta