Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - II. A feudális magyar államszervezet

királybírókat nevezett ki a székbírák ellenőrzésére. A Hunyadiak óta az erdélyi vajda töltötte be a székely ispáni tisztséget is. Erdély harmadik „nemzete" (már ti. jogilag elismert nemzete), a XII. században a Rajna vidékéről bevándorolt szászok élére II. András, aki 1224-ben szabadságlevelet adott ki számukra, a szebeni ispánt állította. A király helyett az volt a főbírájuk. Később a szebeni tartományt nyolc székre osztották, élükön főispáni jogkörrel királybírók állottak. A szebeni szék királybírája volt a szászok ispánja, más néven a szebeni gróf. Mátyástól kezdve a királybírákat a szászok maguk választották. A király a területileg szétszórt, s addig kis részben a székely ispán fennhatósága alá tartozó szászságot jogilag egységesítette (Königsboden, Királyföld). Végül a szebeni gróf választását is engedélyezte. Ilyképpen kialakult a szász egyetem (a szászok összessége, universitas Saxonum) teljes igazgatási és igazságszolgáltatási önkormányzata. B) 1526-1848 1. A magyar királyság államszervezete A fél évezreden át egységes magyar királyság a mohácsi csatavesztés után három részre esett szét. A három országrész a fejlődésnek különböző útját járta meg, és természetesen belkormányzata is egymástól lényegesen eltérő módon alakult. A nyugati és északi részek rendjei II. Lajos sógorát, Ferdinánd Habsburg főherceget választották királyuknak. Ha a királyválasztó rendek látták is a török előnyomulással az államuk létét fenyegető veszedelmeket, politikai és az államkormányzatra vonatkozó nézeteikben mindig a régi, Mohács előtti, erős Magyarországból indultak ki. Mohács előtt is egyes évtizedekben Magyarország királya más országoknak is uralkodója volt, de akkor még ezekben a perszonáluniókban egyenrangú fél volt a magyar királyság. A Habsburgok uralma alá került országrésznek azonban nemcsak területe és népessége, hanem gazdasági és katonai ereje is hasonlíthatatlanul kisebb volt. Ebből pedig az következett, hogy a török nyomással szemben rászorult az erősebb szomszéd gazdasági és hatalmi támogatására. így történt azután, hogy a kis Magyarország óhatatlanul és egyre jobban függésbe került a török elleni védekezést irányító központi kormányszervektől. Ez ellen a magyar rendek úgy próbáltak védekezni, hogy szívósan ragaszkodtak a Mohács előtti, független és erős Magyarországtól örökölt belkormányzati szerveikhez. Ezekben látták ui. államuk önállóságának, helyesebben a maguk rendi előjogainak legfőbb biztosítékát. Avult rendi kiváltságok megőrzésére alkalmas is volt ez a régi magyar államszervezet, annál alkalmatlanabb azonban az ország védelmét szolgáló pénzügyi és hadügyi igazgatási feladatok ellátására. Ezeket a feladatokat hasonlíthatatlanul jobban oldották meg a jobban szervezett és mindinkább korszerűsödő, bécsi központi kormányhivatalok. 1555-ben a magyar király, Ferdinánd főherceg, a Német-Római Birodalom császára lett. A magyar királyság immár nem néhány osztrák tartománnyal