Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)
Második rész - II. A feudális magyar államszervezet
A középkor nem ismerte az állam elvont fogalmát. A király személye és hatalmának jelvénye, a korona együttesen képviselte az államot és pótolta a hiányzó államfogalmat. Királyról és koronáról beszéltek forrásaink ott, ahol ma államot mondanánk. Zsigmond uralkodása óta a király személye egyre inkább háttérbe szorult a korona mögött. A korona ekkor már a nagybirtokosok hatalmát is jelképezi. A hűség, amelyet eddig a királynak és a koronának fogadtak, a XV. század óta elsősorban az ország koronájának szólt, és csak azon keresztül a királynak. Werbőczynél már a szent korona magába foglalja az egész nemességet is, vagyis az egész uralkodó osztályt. A jobbágyságot azonban nem, és ezzel évszázadokra szentesítette a dolgozó népjogfosztottságát. (A korona, mint az állam jelképe, egyébként a XIV. század vége óta már nemzetközi szerződésekben is szerepel.) A hűbéri hűségre emlékeztető, az ország lakosait a királyhoz fűző személyes hűség magasabb rendű, modern fogalomnak: az állampolgári hűségnek adott helyet. Az ország lakói, Magyarország állampolgárai „Magyarország szent koronájának alattvalói". Az ország területe a „szent korona" tulajdona, annak sérelme a „szent korona" sérelme. A királyi kincstár a „szent korona" kincstára. Akik utódok nélkül haltak meg, és a hűtlenségbe esetteknek birtokai a „szent koronára" szálltak. (Csehországban is megvolt ez a fajta szent korona eszme. Azzal a különbséggel, hogy ott azt, a király személyétől teljesen elválasztva, a rendek képviselték, és nem kapcsolódott, mint nálunk, a valóban meglévő koronához. A magyar szent korona elméletnek éppen ez a tény adott különös színt.) 2. A korai feudális magyar államszervezet A királyi hatalomnak valóságos, reális alapját óriási kiterjedésű birtokai adták. A korai feudális állam ezekre a birtokokra s a belőlük származó jövedelmekre épült. Belső igazgatásának módját és szerkezetét is ez határozta meg. A magyar királyság első két századában a király személyében összpontosult a legfőbb törvényhozó, törvénykező és igazgatási, szinte korlátlan hatalom. A törvények a király nevében szóltak s ünnepélyes formában kerültek kibocsátásra. Az első, eredetiben ránk maradt törvény IV. Béla 1267-es decretuma, amelyet az Aranybulla harmadik kiadásának szoktunk tekinteni. (Korábbi törvényeink, így I. István két törvénykönyve is, későbbi kódexmásolatokban maradtak fenn.) A törvények egykorú, latin neve decretum (határozat), létrejöttük módjára utal. A király akaratának volt kifejezése a törvény; a királyénak, aki rendszerint meghallgatta az udvarában állandóan vagy alkalomszerűen tartózkodó főembereit, a különösebb szervezettség nélkül működő királyi tanácsot, a senatust. A decretumok szövegéből ez egész világosan kiolvasható. Királyaink a XI-XII. században Esztegomban tartózkodtak, birtokaiknak központja Fehérvár volt, és ott őrizték a koronát és más koronázási jelvényeket. Az ügyek írásbeli intézésének kialakulásával ott működött ennek központi műhelye, a
