Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Negyedik rész - XV. A levéltári segédletek

ugyanis a legkülönbözőbb témák feldolgozásához nyújt jelentős, egyébként nehezen hozzáférhető adatokat, tehát a levéltári anyag legkülönbözőbb felhasználását segítheti elő. Az egyes tanácsi levéltárak által megjelentetett helytörténeti szöveggyűjtemények (olvasókönyvek) nemcsak a szakemberek, hanem szélesebb olvasóközönség számára készültek. Ezért a források szövegét nem betűhíven, sőt az idegen nyelvűeket nem is azok eredeti nyelvén, hanem magyar fordításban közlik. Teljességre nem törekszenek, hanem válogatást adnak, egyes esetekben a kiadott iratokat is kivonatosan publikálják. Tematikus forráskiadványok, amennyiben a kérdéses megye (illetőleg a főváros) történetére vonatkozó, bárhol fellelhető forrásokat tesznek közzé. A levéltárak a levéltári segédleteken és a forráskiadványokon kívül másfajta kiadmányokat is készíthetnek és tehetnek közzé. A levéltári irodalom körébe tartozik mindenekelőtt az e kötet I. fejezetében már tárgyalt levéltártudomány minden ága. Ugyancsak a levéltári irodalom körébe vonjuk a levéltári anyaggal foglalkozó történetiforrástudományok (lásd az I. fejezet végén) mindegyikét. A levéltártudományi és a levéltári forrástudományi irodalom termékei leginkább a levéltári folyóiratok hasábjain jelennek meg. Ma két ilyen központi folyóirattal rendelkezünk. A Levéltári Közlemények, a Magyar Országos Levéltár folyóirata, 1923-ban indult meg. Ez a legrégibb hazai levéltári folyóirat elsősorban levéltárelméleti és forrástudományi tanulmányokat, valamint ilyen jellegű könyvismertetéseket tesz közzé. A magyar levéltárügyi főhatóság folyóirata, a Levéltári Szemle, a hazai levéltárügy 1950-ben történt központosítását követően, 1951-ben indult meg, akkor még Levéltári Híradó címen és szerény célkitűzéssel. Az új folyóirat az első években számos idegen nyelvű cikk magyar fordítását közölte, elsősorban azért, hogy a szocialista országok szakmai eredményeit megismertesse a magyar levéltárosokkal. A folyóirat címe a tizedik évfolyam után, 1961-ben változott Levéltári Szemlére, ezzel is jelezni kívánva a fejlődést, amit a magyar levéltárügy és maga a folyóirat e tíz évben megtett. A Levéltári Szemle a magyar levéltárügy aktuális kérdéseivel foglalkozó, a levéltári munka gyakorlati, módszertani kérdéseit taglaló és a levéltári anyag egyes fontosabb részeit ismertető cikkeket, valamint főként a magyar levéltári kiadványokról készített ismertetéseket közöl. Az irattanon, az írástörténeten, a pecséttanon és a címertanon kívül számos más levéltári forrástudomány segíti a levéltári anyag használatát, megértését. Ezek közé tartozik az archontológia is, amely a hivatali tisztségviselők adatainak közlésével az iratok szövegében szereplő vagy azokat aláíró tisztségviselők azonosításához nyújt segítséget. Archontológiai kiadvány pl. a Magyarország kormányai c, az Országos Levéltár gondozásában megjelent kötet, amely a kormánytagok (miniszterek, népbiztosok) hivatali működésének időhatárait tisztázta. Egy másik levéltári forrástudomány a genealógia, amely valamely család tagjainak leszármazási viszonyait állapítja meg s ezzel a család levéltári anyagának használatát könnyíti meg. A levéltári irodalom körébe tartozik továbbá a fondképzők hivataltörténete, ami már nem forrástudomány, hanem szorosan kapcsolódik a történettudomány külön-