Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Negyedik rész - XI. A levéltárak és az iratképző szervek kapcsolata

tatására vonatkozóan. Az előzőekben már említettük, hogy ezek az utasítások a se­lejtezési eljárások szabályozása mellett kötelezővé tették az iratok iktatását, és e szá­mok sorrendjében történő lerakását is. Ebből adódóan csak az iktatott iratok selej­tezésének menetét írják le. A gazdasági szervek 1969 előtt keletkezett iratanyagában azonban elég szép számmal találhatók olyan irattípusok, amelyeken belül az irato­kat nem iktatták (pl. különböző nyilvántartások, dokumentációk, adatgyűjtések, számviteli bizonylatok, valamely meghatározott tárgykörben folytatott levelezés). Az utasítások értelmében a selejtezési munka első lépéseként a selejtezési felelős kijelölését, a selejtezési bizottság megalakítását, valamint a levéltár értesítését kell el­végezni. (A selejtezési felelősi teendőket 1969 óta az iratkezelés felügyeletével megbí­zott, vezető állású dolgozó látja el.) A selejtezési bizottság tagjait, vagyis a selejtezést végző dolgozókat lehetőleg azok közül az érdemi ügyintézők közül kell kiválasztani, akik jól ismerik az adott szerv felépítését, működését, ügyvitelét, az államigazgatás­ban vagy a gazdasági életben betöltött szerepét, a selejtezésre vonatkozó előírásokat, valamint az iratok politikai, gazdasági, tudományos és egyéb értékét. A bizottság­nak lehetőleg annyi tagja legyen, amennyi biztosítani tudja a selejtezés belátható időn belül történő végrehajtását. Ezt követően a selejtezés alá vont iratok átvizsgálását, keveredett iratok esetében az iktatószámok eredeti rendjének visszaállítását, a korábban összeszerelt, de idő­közben esetleg külön-külön elhelyezett darabok egyesítését, az előadóknál lévő ira­tok visszakérését kell elvégezni. Különösen nagy gondot kell fordítani az esetleges nagyobb irathiányok, iratpusztulások előzetes felmérésére, mivel ezek módosíthat­ják a megmaradt iratok értékét. Ilyen esetben legtöbbször olyan iratokat is meg kell majd őrizni, amelyek egyébként selejtezhetők lennének. Az ügykörjegyzékek már említett hiányosságai miatt célszerű - különösen a sok­rétű, szerteágazó hatáskörrel rendelkező szervek esetében - az adott szerv konkrét ügyköreit szervezeti egységenként feltüntető külön jegyzék elkészítése. Ezeket azon­ban a selejtezés megkezdése előtt a levéltáraknak - a központilag kiadott ügykör­jegyzékek alapján - véleményezniük kell. További fontos teendő a selejtezést megkönnyítő lehetőségek felmérése. Az utasí­tások általában az iratok egyenként történő átvizsgálását írják ugyan elő, de az azo­nos tárgykörben keletkezett, s különálló irategyüttesként kezelt iratsorozatok, vala­mint a levéltári szempontból jelentéktelen napi ügyeket intéző szervezeti egységek (pl. gondnokság, rendészet) külön kezelt iratai együttesen is értékelhetők. (Az előző­ekben említett iktatás nélküli vállalati iratok zömét egyébként az ilyen típusú irat­együttesek alkotják.) Ezeket még a selejtezés megkezdése előtt számba kell venni, majd pedig az elvileg teljes egészükben kiselejtezhetőnek minősülő állagok és soro­zatok esetében meg kell állapítani, hogy nem állnak-e fenn olyan körülmények (pl. más, jelentősebb szervezeti egységek irataiban tapasztalható hiányok), amelyek in­dpkolttá tehetik esetleg teljes vagy részleges megtartásukat. A bizottság tagjai a selejtezés alkalmával a többi iratot egyenként vizsgálják meg, és tartalmi jegyeik alapján három kategóriába, sorolják azokat. Az elsőbe a levéltári

Next

/
Thumbnails
Contents