Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Harmadik rész - IX. Az 1969. évi jogszabályokon alapuló iratkezelés

kat, alszámok alatt tartották nyilván. A többfordulós ügyek gyakorisága miatt később egyes területeken a négy alszámos iktatás helyett bevezették a nyolc alszámosat, más esetekben pedig ún. gyűjtőszámokat alkalmaztak. Gyűjtőszám alatt olyan ügyfajtákat iktattak, amelyekben nagyszámú egyfordulós ügy keletkezett. Ilyen ügyfajta pl. a fakivágási engedélyeké. Ezeket gyűjtőszámon iktatták, s azon belül az egyes engedélyek alszámokat kaptak. $ok helyütt megszűnt az iratok tárgy szerinti csoportosítása is, és az ügyiratokat egyszerűen sorszámaik növekvő rendjében helyezték el. Ott, ahol a tárgy szerinti iktatás megszűnt, természetesen vissza kellett térni a mutatók készítésének gyakorlatához is: az iktatókönyvhöz újból betűrendes név- és tárgymutatót kellett készíteni. IX. Az 1969. évi jogszabályokon alapuló iratkezelés A szocializmus építésének kezdeti időszakában született iratkezelési reformok legnagyobb hiányossága az volt, hogy csak az információs igények minél gyorsabb kielégítésének s az iratok biztonságos megőrzésének feltételeit igyekeztek megteremteni, ugyanakkor az iratselejtezések megkönnyítésének fontos szempontjára nem voltak tekintettel. Szükség volt immár egy olyan iratkezelési reformra, amely az ügyviteli érdekek mellett a levéltári érdekeket, az iratok elsődleges felhasználása mellett másodlagos felhasználásukat is szem előtt tartsa. Ezt kívánta elérni „A levéltári anyag védelméről és a levéltárakról" szóló 1969. évi 27. sz. törvényerejű rendelet, az első szabályozás hazánkban, amely az irattárak és a levéltárak munkájára egyként kiterjed, amely az állami hatóságok, hivatalok, intézmények, intézetek, vállalatok és más gazdálkodó szervek, szövetkezetek, társadalmi szervezetek és más jogi személyek működésével kapcsolatban keletkezett iratanyag minden irányú társadalmi felhasználásának feltételeit nemcsak keletkezésük idején, hanem a jövőre nézve is biztosítani igyekszik. A törvényerejű rendelet végrehajtását a 30/1969. (IX. 2.) Korm. sz. rendelet szabályozta. Ez utóbbinak melléklete tartalmazta az iratkezelés szabályozásának irányelveit. Ezek az irányelvek a korábbi centralisztikus, egységesítő kísérletekkel szemben tág teret engednek az iratképző szervek érdekei kielégítésének. A kormányrendelet által a művelődésügyi miniszternek biztosított egyeztető szerep mellett az irányelvek az egyes szakterületek lehetőség szerinti egyöntetű iratkezelését kívánják elérni. Az egyetlen dolog, amit e jogszabályok az irattári anyag egységes szempontok szerinti rendszerezése érdekében minden szerv esetében megkívánnak: az irattári terv. Ez azt jelenti, hogy azok a szervek, amelyek 1956 óta irataikat tárgyi tagolás nélkül, egyszerű mechanikus rendben őrizték, vissza kellett térjenek az ira-