Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Első rész - I. Levéltárak

lami hivataloknak, de jogaik biztosítására egyes állampolgároknak is. A polgári korban sok más, feudális jog mellett ui. tovább élt a nemesi cím, címer és előnév használata, amely viselőinek, ill. tulajdonosainak társadalmi, hivatali és anyagi előnyöket biztosított. A mindezekhez való jogot, az Országos Levéltár szakvéleménye alapján a belügyminisztérium engedélyezte. Ez a jogbiztosító funkció, kivált a hetvenes évek óta, sok idejét vonta el a levéltárosoknak a sajátos levéltári és történettudományi feladatok megoldásától. c) A Múzeumi Levéltár A Nemzeti Múzeum, ill. könyvtára megalapítása óta gyűjtött kéziratokat. Abban az időben még nemigen merült fel a kézirat és levéltári irat fogalmának pontos elhatárolása, még kevésbé a két iratféleségből álló anyag szétválasztása. így azután a múzeumi könyvtár „levél- és oklevelek tárában" számottevő levéltári jellegű irat gyűlt össze, főképp 1876 után, amikor a családok sorra adták át megőrzésre nagyobb feudális jogokat már nem, legfeljebb címeket, rangokat igazoló irataikat a Magyar Nemzeti Múzeumnak. 1882-ben külön levéltári osztállyá alakult a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó Országos Széchényi Könyvtárnak ez a részlege. A gyorsan szaporodó iratanyag elhelyezése az amúgy is helyhiánnyal küzdő Széchényi Könyvtárnak egyre több gondot okozott, ezért a Levéltári Osztályt felköltöztették az Országos Levéltár épületébe, ahol 1926-tól mint Múzeumi Levéltár önálló intézményként működött. d) A levéltárügy a Tanácsköztársaság korában Nagy változást hozott a levéltárak életében a Tanácsköztársaság. Korszakos, nem egy tekintetben messze előremutató intézkedések születtek. A levéltárüggyel a Közoktatásügyi Népbiztosságnak két rendelete foglalkozott. Az egyik, a 26. K. N. számú rendelet jellegétől függetlenül valamennyi levéltárat a Közoktatásügyi Népbiztosság hatáskörébe vont. Ez a rendelet a magyar levéltárügyet kiemelte a közigazgatással egybefogó kereteiből és az Országos Levéltárat tudományos, elsősorban történettudományi kutatóintézetté kívánta fejleszteni. E cél szolgálatában az 1919. május 17-én napvilágot látott 33. K. N. sz. rendelet már átfogó intézkedéseket tartalmazott. Bevezetőjében nyomatékosan utalt a levéltárak tudományos rendeltetésére, korábbi jogbiztosító jellegükkel szemben. A levéltáraknak ilyen értelemben való átszervezésére Országos Levéltárügyi Tanács felállítását irányozta elő. Kimondotta, hogy a fenntartó szervek hatáskörében maradó irattárak felett a tudományos, szakmai felügyeletet az Országos Levéltárügyi Tanács gyakorolja. Jelentős pontja volt a rendeletnek az, amely a hiteleshelyi országos levéltárak állami tulajdonba vételéről s az Országos Levéltárba szállításáról intézkedett. A történelmi-tudományos értékkel