Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Harmadik rész - VIII. Iratkezelési és irattári rendszerek

ilyen rendszerbe, s a kamara ezt a rendszert azután is megtartotta, hogy 1790-ben a helytartótanácstól újból különvált. Tárgyosztályok, általános és egyedi kútfők irataival. Mind a helytartótanács, mind a kamara irattárában az 1810-es évektől kezdve az eddigi egyedi kútfők (fontes speciales) rendszeréről áttértek az általános kútfők (fontes generales) rendszerére. Az általános kútfők a tárgyosztályon belül egy-egy kisebb tárgyi alosztály iratait tartalmazták. Míg az egyedi kútfők szerinti rendszerben egy departamentum évenként 500-600 kútfőt is tartalmazott, az általános kútfők rendszerére való áttérés után a kútfők száma átlag évi 25-30-ra csökkent, a rendszer tehát jóval áttekinthetőbbé vált. A helytartótanács az általános kútfők rendszerét nem valósította meg következetesen. Az általános kútfők mellett egyes ügyek számára külön, egyedi kútfőket is kialakítottak, sőt volt olyan tárgyosztály (a biztossági, a departamentum comissariaticum), amelyben egyáltalában nem nyitottak általános kútfőket, amely tehát mindvégig csak egyedi kútfőket tartalmaz. Az általános kútfőkben az iratokat egyszerű időrendben rakták le, vagyis az egyes ügyek iratpárjai ezekben más ügyek iratpárjaival keverednek. A helytartótanácsnak ez a rendszere tehát a tárgyi osztályok és ügyiratok kategóriáit nem egymásban elhelyezkedő tagolási egységekként, hanem egymás mellett, általános és egyedi kútfőkként (fontes generales et speciales) alkalmazta. A magyar kamara ezen a téren következetesebb volt: 1813-tól kezdve csak általános kútfőket alakított ki. Ezekben az egyes ügyek iratai éppúgy keveredtek egymással, mintha helytartótanácsi általános kútfőkben (az egyszerű időrend érvényesült). Az ügyirat egysége tehát - ami az egyedi kútfők rendszerében egyszer már megvalósult - ebben a rendszerben teljesen megszűnt. A kamara más téren is következetesebb, merészebb volt a helytartótanácsnál. A magyar kancelláriához hasonlóan rájött, hogy felesleges az egyes iratok kétszeres nyilvántartása: az iktatás és a lajstromozás párhuzamossága. 1813-ban, ugyanakkor, amikor az általános kútfők rendszerére áttért, az iratoknak az irattárban történő lajstromozását is megszüntette. Ehelyett az irattárósok betűrendes mutatókat készítettek az egyes iratokhoz, amelyek az irat tárgyán kívül annak irattári jelzetét: kútfő- és tételszámát is közlik. * A „nova manipulatio" bevezetése eredetileg csak a kormányszékekre terjedt ki. II. József azonban, egyeduralkodásának idején, megkísérelte azt a törvényhatóságokra és a bíróságokra is kiterjeszteni. A megyék iratainak (közgyűlési jegyzőkönyvek, közgyűlésen kihirdetett iratok, periratok) őrzése csak a XVIII. század folyamán vált rendezettebbé, amikor a megyék saját székházat (vármegyeházat) szereztek. Mária Terézia kötelezte a megyéket irataik lajstromozására, indexekkel való ellátására, az iratok rendszerezésének módját azonban nem írta elő. A rend kialakítása megyénként változott, és a legkülönbö-