Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Harmadik rész - VII. Irattani fogalmak

2. Irattan Azt a történeti forrástudományt, amely az egyes iratok vizsgálatával foglalkozik, irattannak nevezzük. Az irattannak (szorosabban véve: a levéltári iratokkal foglalkozó levéltári irattannak) két fő területe van. Egyik a középkori iratokkal foglalkozó középkori irattan, a másik az újkori (Magyarországon az 1526 utáni) iratokkal foglalkozó újkori irattan. A középkorból zömmel oklevelek maradtak ránk. Az újkorban a levéltári iratok többsége akta. A középkori irattan ezért elsősorban oklevelekkel, az újkori elsősorban aktákkal foglalkozik. Az irattan legfejlettebb ága a középkori oklevelekkel foglalkozó középkori oklevéltan (diplomatika). A hagyományos - jogi szempontú - osztályozás szerint a levéltári iratoknak három fő fajtáját különböztetjük meg: az okleveleket, az aktákat és a leveleket. A három iratfajta között azonban a határok sokszor egészen elmosódnak. Az oklevél jogi jelentőségű tényről szóló, meghatározott formák szerint kiállított írásos bizonyítvány. Ennek megfelelően az oklevél önálló, maradandó érvényű irat, egy fejlődés végpontját jelzi, amely fejlődésnek eredménye az oklevélben rögzített jogi tény. Magyarországon kezdetben csak a királyok, majd egyházi személyek is, a 13. századtól kezdve a legfőbb világi méltóságok (a nádor, az országbíró, a tárnokmester stb.), valamint a megyei és városi hatóságok is bocsátottak ki okleveleket. Az okleveleket külső vagy belső ismertető jeleik alapján osztályozhatjuk. Külső ismertetőjeleik, közelebbről megpecsételésük módja alapján megkülönböztetjük a díszes, hártyára irt, függő pecséttel ellátott okleveleket (ilyenek a kiváltságlevelek általában), azoktól, amelyekre a pecsétet rányomták. Az utóbbiak lehetnek a szöveg alatt vagy a hátlapon megpecsételt ún. nyitott oklevelek (pátensek), vagy zárópecséttel ellátott oklevelek. A zárt oklevelet csak a pecsét feltörésével lehetett felbontani, épp ezért a zárt oklevél nem is volt maradandó érvényű, csupán egyszeri alkalomra szóló parancsot vagy közlést tartalmazott. (Zárópecsétet persze nem csak oklevelek, hanem akták és levelek esetében is alkalmaztak.) Belső ismertető jeleik alapján, közelebbről a jogi tény alapján, amit kifejeztek, megkülönböztetjük a kegynyilvánító okleyeleket (ilyen a birtokadománylevél, a nemességet adományozó levél, a címert is adományozó ún. armalis), a kormányzati és a bíráskodással kapcsolatos oklevelektől. Az oklevelek belső szerkezete általában bizonyos szabályosságot mutat és a következő részekből áll: A bevezető részben találjuk az oklevéladó nevét és címét, illetőleg címeit (pl. Nos Mathias Dei Gratia Rex Hungáriáé, Dalmatiae, Croatiae etc. - Mi Mátyás, Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb. királya), továbbá annak megnevezését, akihez az oklevél szól (ez sokszor nem egy, meghatározott személy, hanem általában az olvasók, a hivők, az alattvalók stb.), és a megszólítást vagy üdvözlést (salutatio). A rendelkező rész ünnepélyesebb oklevelekben valami általános gondolatot kifejező mondással kezdődik (arenga), ezt követi az oklevél kihirdetésére vonatkozó néhány szó (promulgatio, pl. ad universorum notitiam harum serié volumus pervenire, quod... = jelen levelünkkel mindenki tudomására kívánjuk hozni