Lakos János: A köziratok levéltári értékelésének kérdései (Budapest, 2002)

I. rész A levéltári értékelés problémája az elmúlt 20-30 év kül- és belföldi szakirodalmában

továbbá a más szereplők felelősségére vonatkozó, a nagyvonalakbani politikát illető cselekmények, végül a nagyvonalakbani politikával foglalkozó szervezetek létesítésére vonatkozó cselekmények. Természetesen speciális kritériumokat is alkalmaznak pl. a regionális érdekek miatt. Az egyes alap értékelési dokumentumokat az illető minisztérium, a királyi levéltár és a Holland Történelmi Társaság képviselői közös tanácskozáson megvitatják, megegyeznek az értékelési döntésekről, majd a dokumentumot beterjesztik a Kulturális Tanácshoz (a miniszter tanácsadó szerve), egyúttal szemlére kifüggesztik a főlevéltárban és a tartományi levéltárakban, hogy a polgárok számára is nyitva álljon az út ebben az eljárásban is. Vagyis ekkor az értékelések még változhatnak! Véglegessé egy alap értékelési dokumentum akkor válik, ha azt a levéltárügyért felelős kulturális miniszter és a dokumentummal érintett miniszter jóváhagyta. A PIVOT-módszer egyrészt rendkívüli módon leegyszerűsíti az értékelő munkát az irattárakban felhalmozódott anyagokban, másrészt - szándék szerint értékkritériumait a jövőben keletkező iratanyagoknál is alkalmazni fogják. A 90-es évekbeli német levéltári szakirodalomban számos további értékeléssel foglalkozó tanulmányt olvashatunk. Ezek külön csoportját képezik az ún. tömegakták, precízebben fogalmazva az azonos formájú tömeges iratok, iratsorozatok problémáit tárgyaló írások. 1993-ban Arnd Kluge az ilyen iratok mintavételi eljárásairól értekezett.

61 Elöljáróban feltette a kérdést: vajon létezik-e ezekre az iratanyagokra olyan mintavételi eljárás, amely semlegesen viselkedik minden lehetséges felhasználóval szemben, más szóval: olyan tömegű redukálás, amely az iratanyag kifejező erejét nem csökkenti? A szerző a levéltári gyakorlatban addig elterjedt különböző eljárások kritikus áttekintése után megállapította, hogy ezek között néhányat (spontán kiválasztás, kvóta kiválasztás, szisztematikus szúrópróba) nyomós hiányosságaik miatt ki kell zárni az alkalmazásból; más eljárások (egyszerű véletlen szúrópróba véletlen számokkal, rétegzett véletlen kiválasztás, "Klumpen" [csoportos] szúrópróba tudatos kiválasztással) szóba jöhetnek; de nem létezik olyan eljárás, amely hátrányoktól mentes lenne, és a teljes társadalomtudományi és levéltári gyakorlati alkalmasságot felmutatná. Ezért - Ottó Merker 1989-es felvetése alapján - a variánsgazdag, tehát egyszerre, egymás mellett különböző mintavételi eljárások alkalmazását javasolja. Erre a célra szerinte a Klumpen