Lakos János: A köziratok levéltári értékelésének kérdései (Budapest, 2002)

I. rész A levéltári értékelés problémája az elmúlt 20-30 év kül- és belföldi szakirodalmában

harmadik személy számára készül. Ezzel szemben az iratokat (aktákat) nem harmadik személy számára hozzák létre. A levéltár nem gyűjt célzott információkat az ismeretek legújabb állása szerinti egyes kérdésfeltevésekhez. A proveniencia elemzése, tehát a keletkezési összefüggések megismerése csak akkor szükséges, ha strukturált iratokról van szó. Mindezek miatt Menne-Haritz elutasítja azokat a korábbi, meg-megújuló kísérleteket, amelyek a levéltárakat be kívánják vonni az információ-feldolgozás nagy családjába. (NB. Ezt a véleményt a német levéltárosok többsége osztja, bár újabban is voltak kísérletek a téma felmelegítésére.)

49 A kollokviumon néhány kérdésben szinte egyetértés alakult ki (pl.: az ismert és várható kutatói érdeklődések nem befolyásolhatják az értékelési döntéseket; vagy: a költségszempontot is figyelembe kell venni az értékelésnél).

50 Bodo Uhl és Jürgen Kloosterhuis előadásaikban megpróbálták összebékíteni a két tábort az egyik alapkérdésben. Előbbi egyrészt különösen hangsúlyozta a Schellenberg-féle "evidential value", Ül. a Menne-Haritz-féle "Evidenzwert" (evidencia érték) jelentőségét azért, hogy a levéltári értékelés kiindulását tudatossá tegye, ami nem más, mint az iratokat létrehozó szerv feladatköre, funkciója, kompetenciája. Másrészt azonban ismételten rámutatott arra, hogy Schellenberg sem hagyta figyelmen kívül az iratok tartalmát, mert jól tudta: a levéltári anyag tömegét az információ jellege miatt veszik át a levéltárak.

51 Hasonló érveléssel Kloosterhuis is a két fogalom egymást kiegészítő jellegét hangsúlyozta.

52 Ennek ellenére a békéltetés nem sikerült, a két tábor vitája folyt tovább. A második sarkalatos kérdésben, hogy ti. a levéltári anyag "képzésének" a társadalmi totalitás leképzése, visszatükrözése a célja (ezt Menne-Haritz tagadja), vagy pedig a különböző szervek feladatainak és tevékenységeinek dokumentálása az információs értékek figyelembevételével, úgyszintén megmaradt a véleménykülönbség. Cl A többségi álláspont szerint egy szerv feladatintézésének dokumentálását célul tűző értékelés alkalmas arra, hogy olyan levéltári anyagot is biztosítson, amelynek a másodlagos értéke időbeli távolság hiányában félreismerhető lenne. Ez azonban nem ok a tartalmi dimenziók negligálására. Végeredményben a Menne-Haritz-cal szemben állók az alapkérdésre a következő - nem éppen konkrét - választ adták: az értékelés feladata mindig az, hogy a selejtezés után visszamaradó korlátozott iratanyag később lehetőleg sokféle szempontból tanulmányozható legyen.