Lakos János: A köziratok levéltári értékelésének kérdései (Budapest, 2002)

I. rész A levéltári értékelés problémája az elmúlt 20-30 év kül- és belföldi szakirodalmában

Az 1980-as évek végén és a 90-es évek elején az Egyesült Államokban számos kísérlet történt arra nézve, hogy a levéltári iratértékelés terén felhasználják az egyik legközelebbi szakterület, a szintén információkat őrző, és azok közül előre meghatározott értékkritériumok alapján válogató könyvtári szakma eredményeit. Richárd J. Cox például már 1988-ban javaslatot tett a könyvtári és levéltári értékkategóriák kölcsönös közelítésére és a két tudományág szorosabb kooperációjára az információk értékelése területén.

12 Szintén a könyvtári terület eredményeinek felhasználását, pontosabban a könyvtári értékkategóriáknak megfelelő, a nem kiadásra szánt dokumentumok értékelésére vonatkozó nemzeti program és gyakorlati útmutató kidolgozását sürgette Margaret S. Child

13 1992-ben megjelent tanulmányában. Ugyanakkor a 90-es évek elején az Egyesült Államokban egy, a levéltári iratértékeléssel is foglalkozó munkacsoport vitaanyagának értékelésébe és tesztelésébe közvetlenül is bevontak könyvtárosokat és könyvtártudományi szakembereket. A 20. század végének új levéltár-elméleti megközelítései közül egyik legjelentősebb irányzat az ún. dokumentációs stratégia. Az Amerikai Levéltáros Egyesület 1992-ben kiadott terminológiai szótára

14 szerint a dokumentációs stratégia egy olyan összehangolt program, melyben az irat keletkeztetői, annak kezelői (beleértve a levéltárosokat is) és a felhasználók közösen vizsgálják meg azt a tevékenységet, folyamatos ügyet, vagy például egy földrajzi területet, amelyet az utókor számára dokumentálni szükségesnek tartanak. Ez a sokoldalú együttműködés az adott tevékenység vizsgálatán keresztül keresi a legmegfelelőbb módot az iratok létrehozására, azok megfelelő kiválogatására és levéltári őrizetére. Ennek az intézményes szakmaközi együttműködésnek a révén kialakítható egy olyan rendszer, amelyben az adott intézmény tevékenységének minden fontos aspektusa és összefüggése megfelelően dokumentált lesz, a kiválogatás és a levéltári megőrzés levéltári szempontjainak az irat keletkezésétől fogva érvényesített alkalmazása pedig biztosítja a fontos dokumentumok levéltárba kerülését és megkíméli a levéltárakat a felesleges vagy duplum iratok jelentette tehertől. Sok tekintetben hasonló, de fontos pontokon különbözik a dokumentációstratégiai elgondolástól egy másik, a 90-es évek elején amerikai és kanadai levéltárosok által megfogalmazott koncepció, az ún. makro-értékelés.

15 Közös pont a két elméletben az eltávolodás attól a schellenbergi állásponttól, hogy a levéltári érték forrása maga az