Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

érdekében, jelentős mértékben hozzájárulhatunk az Ausztriához fűződő viszonyunk további normalizálásával a jószomszédi kapcsolatok megteremtésével. Az augusztus végi követi megbeszélésen a jelenlévők: a külügyminiszterhelyettes, a főosztályvezető és a többiek egyetértettek a fenti értékeléssel és azzal a célkitűzéssel, hogy az osztrák kormány közeledési szándéka láttán új és nagyobb feladatok megoldását kell magunk elé tűzni, olyanokat, amelyek az adott helyzetben reálisak, kisebb nagyobb kompromisszumok útján megoldhatók. Ehhez szükséges az aktívabb felső szintű kapcsolatok megteremtése és folytatása. A fenti helyes megállapítások és reális célkitűzések ellenére a magyar-osztrák viszony több esemény következtében az utóbbi hónapokban kedvezőtlen fordulatot vett. A vagyonjogi ügyek évek óta terhelik a magyar-osztrák viszonyt, bár a magyar fél felfogása az volt, hogy ez a még rendezetlen kérdés nem képezheti akadályát a két ország közötti kapcsolatok javulásának. Ténylegesen a megoldatlan vagyonjogi kérdések ellenére is javult a két ország viszonya. Anélkül, hogy a magyar-osztrák vagyonjogi tárgyalások történetére kitérnék, csak arra kívánok rámutatni, hogy ez év elején az osztrák részről olyan kívánság jelentkezett, hogy részmegegyezés jöjjön létre a két ország között. Az osztrák kormányt erre az állásfoglalásra valószínűleg az késztette, hogy — amint a KüM értékelése rámutatott — ez évben nagyobb hajlandóságot mutatott a kapcsolatok fejlesztésére, és miután rájöttek arra, hogy az egész vagyonjogi komplexum ügyében annak bonyolult volta miatt nem lehet rövid időn belül megegyezésre jutni, előtérbe helyezték a részmegállapodást, amelyben viszonylag könnyebb megegyezni és amelyet mindkét fél sikernek könyvelhet el. Kreisky is támogatta egy ilyen részmegegyezés létrejöttét, mert azzal számolt, hogy ez személyes sikernek tüntetheti fel, amely presztízsét növelné. A burgenlandi kormány is érdekelve volt a részmegegyezés létrehozatalában, és ennek érdekében nyomást gyakorolt az osztrák kormányra. Az 1963 áprilisi KüM-munkaterv helyesen kimondta, hogy hajlandók vagyunk a kettős birtokosok kártalanítására vonatkozólag külön egyezmény aláírására. Ellentételként maximális célként a teljes zárolt magyar vagyon felszabadítását tűzte ki, de a reális helyzetet figyelembe véve aláhúzta, hogy átmenetileg elfogadnánk részleges felszabadítást is, ha az kellő arányban áll a kettős birtokosoknak nyújtott kártalanítással. Sajnos a KüM később eltért ettől a helyes állásponttól, és később már minimális célként ragaszkodott ahhoz, hogy csak akkor lehetséges részmegegyezés, ha előzőleg az osztrákok valamennyi magyar vagyontárgyat felszabadítanak. Sulyok elvtárs már azzal az utasítással jött ki, amit a Kreiskynél tett látogatásnál képviselt, hogy ez abszolút előfeltétele minden megegyezésnek. Bár a szeptemberi főbizottsági ülésen a tárgyalásokon reális alapon meg lehetett volna egyezni, ennek előfeltételei megvoltak, mégis a tárgyalások eredménytelenül végződtek. Minthogy egy részmegállapodás a magyar fél számára politikailag hasznos és anyagilag előnyös lett volna, a követéség az utolsó pillanatig javasolta annak megkötését. Sajnos a KüM a követség józan, ésszerű, a reális helyzetet figyelembevevő javaslatait figyelmen kívül hagyta, a részmegállapodást elutasította. A vagyonjogi ügyekben ennek ellenére is sikerült a nyílt szakítást elkerülni. Előtérbe került a globális megoldás terve. Vajon sikerül-e rövid időn belül és az általunk javasolt alapon megegyezni, ez a jövő kérdése. Remélhetőleg az éveken át sajnálatosan