Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

Raab-irányzat és a burgenlandi kapcsolatok kiszélesítése segített bennünket abban, hogy elérjük Raabnak a követségen való látogatását és azt, hogy a határegyezmény megkötését szolgáló javaslatunkra pozitív választ kapjunk). Emellett meg kell teremteni, illetve tovább fenntartani a kapcsolatokat azokkal a Magyarországgal kevésbé rokonszenvező vagy tartózkodó magatartást tanúsító körökkel, akik egyébként nem zárkóznak el a velünk való kapcsolattól (Gorbach, Olah, Kreisky stb.). A Néppárt legreakciósabb szárnyának előnyomulása — amely mögött az osztrák tőkések leghatalmasabbjai állnak — erős támogatást kap a nyugat-német és az amerikai monopoltőkésektől és agresszív köröktől, s ez az osztrák semlegességre komoly veszélyt jelent. Miközben külpolitikánkban főképpen az osztrák semlegességet megőrizni kívánó körökkel való együttműködésre és azok erősítésére törekszünk, emellett lehetőleg közvetítők útján a legreakciósabb csoportokhoz is kell, hogy szálakat teremtsünk (Gruber, Krainer, Wagner stb.), esetleges későbbi külpolitikai tevékenységünk megkönnyítése céljából. Az osztrák hivatalos külpolitikát jelenleg az jellemzi, hogy habár általában támogatja a nyugati imperialista hatalmak akcióit, úgy a nemzetközi szervezetekben, mint a hivatalos személyiségek nyilatkozatai révén — melyet az osztrák sajtó és rádió a maga részéről még jelentősen túl is szárnyal —, mégis mutatkoznak annak jelei, hogy manőverezni próbál a semlegességi státusra támaszkodva, és egyes esetekben nem követi minden további nélkül a nyugati hatalmak állásfoglalását (algériai kérdésben és gyarmati kérdésben való szavazás, atomfegyver-kísérletek további szüneteltetésére társszerzőség). Bár az osztrák külpolitika vezetői azt hangoztatják és a gyakorlatban ahhoz is tartják magukat, hogy az ő semlegességük nem azonos az ázsiai, afrikai országok semlegességével, mégis azon igyekeznek, hogy ne csak az imperialista hatalmak elismerését vívják ki, hanem ne veszítsék el arcukat az újonnan felszabadult országok előtt, melyekkel a viszonyukat erősíteni és kapcsolataikat fejleszteni akarják. Az osztrák külpolitikának ez a manőverezése a megváltozott erőviszonyok visszatükröződése. Kreisky már az ENSZ-ben tartott szeptember 29-i beszédében utalt arra — mintegy előre mentegetve az osztrák külpolitikát és megindokolva esetleges eltérő állásfoglalását —, hogy „olyan stádiumhoz érkeztünk, ahol többé nem lehetséges mindazokat, akik nem mindenben csatlakoznak a mi véleményünkhöz, egyszerűen a másik táborhoz sorolni." A célból, hogy még érthetőbbé tegye a nyugatiak számára, mire is céloz tulajdonképpen, hozzátette: „Lehet valaki teljesen hű a nyugati világ elveihez anélkül, hogy annak politikai gyakorlatát minden tekintetben elfogadja." Kreisky azt is megmagyarázta imperialista patrónusainak, hogy Ausztria mint semleges státusú ország nem hagyhatja egyszerűen figyelmen kívül az ázsiai, afrikai országok állásfoglalását. „Végül azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ma más tényezők is mérvadók egy világpolitikai probléma megítéléséhez, mint azok a leegyszerűsített alternatívák, amelyekkel eddig élni lehetett. Ezen a közgyűlésen nemcsak két ellentétes felfogás létezett — mint ahogy előzőleg szokás volt —, hanem több álláspontot képviseltek."

260 Ausztriának ezt a manőverezéseit a nemzetközi politika kérdéseiben természetesen nem lehet úgy értékelni, mint az imperialista hatalmakkal való Beszámoló Kreisky beszédéről: Die Presse 1960. szeptember 30. (1-2.) UN entscheiden: Südtirol eine politische Frage.