Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)
Dokumentumok
3. Közlekedési kérdések. 4. Saját állampolgárok átvétele a Magyar Népköztársaság által, (osztrák javaslat) Minthogy az általunk javasolt tárgyalási formát (a két legfőbb kérdést vegyes bizottság tárgyalja) az osztrákok nem fogadták el, abban egyeztünk meg, hogy valamennyi kérdés megtárgyalását diplomáciai megbeszélések formájában kezdjük meg. Megállapodás jött létre arról is, hogy az egyes kérdések tárgyalásához mindkét fél megfelelő számú szakértőt vonhat be. A fontosabb és bonyolultabb kérdéseknél magyar részről javasolni fogjuk szakértőkből álló albizottságok kiküldését. A tárgyalások azonban mind a mai napig nem kezdődtek el. Ennek döntő oka az volt, hogy az osztrákok különböző manőverekkel mindezideig kibújtak a tárgyalások lényeges megkezdése elől, de hozzájárult az is, hogy a tárgyalásokkal kapcsolatban tett magyar lépések sem voltak eléggé rugalmasak. Arra számítottunk, hogy az osztrákok — kormánydelegációjuk moszkvai útja előtt — kénytelenek lesznek, hacsak formálisan is, hozzájárulni a rég húzódó megbeszélések megkezdéséhez. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy erre nincs kilátás, s az osztrákok nem hajlandók Budapestre jönni, két utolsó jegyzékünkben (VI. 6., VII. 18.) a tárgyalások megkezdésének elhúzódásáért az osztrákokra hárítottuk a felelősséget. Ugyanakkor hangsúlyoztuk, hogy „... a két ország közötti függő kérdések érettek a rendezésre; mindkét fél érdeke, hogy a jelen időszakban rendezhető problémák megoldása hozzájáruljon a két ország viszonyának megjavításához. A magyar fél — mint eddig is — a jövőben is változatlanul mindent megtesz ennek érdekében, és az előkészítés során az egyetértésben elért eddigi eredményeket alapul véve készen áll a tervezett tárgyalások mielőbbi megkezdésére." Bár a szovjet-osztrák tárgyalásokról július 25-én kiadott záróközlemény kijelenti, hogy „az osztrák fél kifejezte érdekeltségét abban, hogy jó kapcsolatokat tartson fenn minden szomszéd országgal", számítani lehetett arra, hogy a moszkvai út után Ausztria bizonyos, a Nyugat előtt szimpatikus lépéseket fog tenni — elsősorban Magyarország és Csehszlovákia ellen — hogy a Nyugathoz tartozását ismételten hangsúlyozhassa. Bár ezeknek a lépéseknek nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani, számítanunk kell arra, hogy a nemzetközi helyzet minden kiéleződésével Ausztria újra és újra ellenséges vagy tartózkodó magatartást tanúsíthat irányunkban. Ugyanakkor a nemzetközi helyzet és ezen belül a szovjet-osztrák viszony alakulása azt is eredményezheti, hogy az osztrák kormány nem tud majd továbbra is kitérni az elől, hogy megkezdje velünk a függő kérdések rendezését. Ezért törekednünk kell arra, hogy a tárgyalásokat minél alaposabban előkészítsük és elvi álláspontunk feladása, vagy presztízsveszteség nélkül, azonban az eddiginél rugalmasabb politikát folytatva, elérjük, hogy az osztrákok ne bújhassanak ki többé a tárgyalások megkezdése elől, sőt kénytelenek legyenek hozzájárulni a két ország viszonyának teljes normalizálásához. Számításba kell vennünk azonban azt is, hogy a tárgyalások megindulása esetén sincs biztosítva az, hogy a napirenden szereplő kérdésekben sikerül megállapodást is elérni. A tárgyalások hosszú ideig — esetleg több évig is — elhúzódhatnak, a nemzetközi helyzet bármilyen változásával meg is szakadhatnak, ezért megfelelő terveket kell kidolgoznunk arra is, hogyan javíthatjuk tovább a két ország kapcsolatait, a tárgyalásoktól függetlenül is. A tárgyalások megkezdése kétségtelenül hozzájárulna az általános légkör javulásához és az egyes vitás kérdések rendezésének elősegítéséhez (kivéve azt az esetet, ha az osztrákok
