Koroknai Ákos: Iratértékelési szempontok a gazdasági levéltárügyben a rendszerváltozás utáni évtizedben (elvi és módszertani felvetések) (Budapest, 2002)
I. Elméleti felvetések a gazdasági iratok makroszintű levéltári értékelésének problematikájához 1989 után
véltári anyagot őriz sok, közepes nagyságrendű megyei önkormányzati levéltár. Hihetőe vajon, hogy 5 év alatt a gazdaság szektorában 20 km-nyi levéltárérett - más forrásból meg nem ismerhető - maradandó értékű gazdasági iratanyag keletkezett? Jó okunk van feltételezni, hogy 1989 és 1995 között hasonló folyamat zajlott le. 1989ben ugyanis az említett levéltárak összesen még csupán 194 km-nyi levéltári anyagot őriztek! Azaz 1989 és 2000 közötti évtizedben 96 ezer ifm-mel bővült iratanyaguk! Vajon mennyi közülük a valóban maradandó értékű? Vajon „ki fizeti a révészt"? Ilyenkor érhető tetten a hazai értékfelfogás zavara, ilyenkor tűnik ki, hogy az értékelés elméleti kérdéseinek tisztázatlansága hová vezet(ett)?! Érdemes közelebbről megvizsgálnunk, hogy az említett 25 közlevéltár gazdasági iratgyarapodása mily társasági működési formát választó gazdálkodó szervezetektől származott (erről a 2. sz. mellékletben közölt kimutatás ad átfogó képet)? Az említett levél tárak közel 2000 gazdálkodó szervtől vettek át iratokat 1996 és 2000 között de ezeknek mintegy harmada kft., bt., gmk, és kht , 30 %-a szövetkezet és csak alig több mint 40 %a volt állami vállalat, ill. annak talaján megalakult részvénytársaság. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a MOL csupán 6 olyan kft-től vett át gazdasági iratokat, amelyek a volt szocialista nagyvállalatok átalakulása kapcsán jöttek létre, és amelyek állami korszakukból származó iratokat őriztek, s hogy bt-ktől, kht-ktől, gmk-któl egyáltalán nem vett át iratokat, elgondolkodtató, vajon mi okozta, ill. okozza önkormányzati levéltárainknál az alacsonyabb szervezettségű társasági működési formák előnyben részesítését az iratátvételeknél? Vajon egy teázó bt. vagy egy fodrász kft. milyen jellegű maradandó értéket képvisel akár szerv szinten, akár iratainak szintjén? Nógrád megye levéltára egyes években 50-60 kft-től és bt-től, de Tolna, Zala, időnként Veszprém megye levéltára is 20-30 kft-től és bt-től vett át iratokat, csakhogy a legnagyobb „kft. és bt. fogyasztókat" említsük. Nem hisszük, hogy ez az iratátvételi gyakorlat távlatosan járható út lenne, mint ahogyan azt sem hisszük, hogy ezeket a kft-ket, bt-ket stb. valamiféle reprezentatív levéltári szelekciós alapelvek nyomán választották volna ki szervszinten - az országban bejegyzett, de nem feltétlenül működő - kb. 1 millió gazdálkodó szerv közül. Vajon megfordult-e már az ún. gazdasági iratok értékelői kezében a 90-es években a Figyelő folyóirat részéről rendszeresen közzétett és a gazdálkodó szerveket rendszeresen rangsoroló TOP 200-as sikerlista? Vajon nem kellene-e eltöprengeni esetleg azon, ha a rendszerváltozást megelőzően működött állami vállalatok javarésze nem „termelt" maradandó értékű iratokat, akkor miért véljük úgy, hogy csak az 1996 és 2000 között átvett kö-