Bakács István: Hont vármegye Mohács előtt (Budapest, 1971)
Bevezetés
Az előadottakból tehát következik, hogy a honfoglaló magyarság számára a Garam—Ipoly köze a hegyek lábáig, valamint az Ipoly völgynek Visktől keletre eső része a legideálisabb szállásbirtoknak kínálkozott, míg a Selmee és a Korpona völgye csak a termelőerők megváltozása utáni időszakban jöhetett számításba. Ezt támasztja alá, hogy a honfoglalás előtt is ezen a területen találjuk a quadok nyomát a Garam, a keltákét pedig a Szikince egyik mellékvizének, a Kompának nevében. 4 173-ban a Garam síkságán folyt le a rómaiak és a quadok küzdelme, s a római limes a Dunától északra fekvő területen csupán a Garam és az Ipoly mentén, illetőleg a közöttük levő síkságon az erdőségek vonaláig terjedt. 5 Az Osztrovszki és a Vepor hegység, valamint a Mátra és a hozzá csatlakozó Börzsöny zárt védelmi vonalat alkotott mind délről észak, mind keletről nyugat felé. A hegység északi peremére a nehezen járható hegyi utaktól eltekintve nyugat felől csupán az Ipoly, keletről pedig a Rima völgyén keresztül lehetett jutni, s ez a körülmény a népvándorlás viharaiban jelentős tényező volt az itt élő népek fennmaradása szempontjából. 6 A betelepülés Anonymus szerint a honfoglaló magyarság a tiszai részek megszállása után fordult a hegyvidék felé s Pásztóról indult ki Zoard és Kadusa, valamint a Szemerék őse, Huba a gömöri és nógrádi részek elfoglalására. A csapatok a Galga mentén ereszkedtek le a Dunához, s az Ipoly torkolatánál ütöttek tábort, majd az Ipolyon és a Garamon átkelve indultak a későbbi Bars megye hódoltatására, s ezután a Zsitváig előrenyomulva Nyitra és Zobor vidékét szállták meg. 7 Anonymus elbeszélése e tekintetben azért is nagyobb hitelességű, mert ő a szent László korabeli Gestát épp a Komárom megyei Szemere nemzetség körében élő szájhagyományokkal bővítette, márpedig az Ipoly torkolata és a Garam melletti Várad — a honfoglalók két tábora — közötti vonal a Garam és Ipoly közét derékban szeli át, s a Selmec folyásától nem messze, nyugatra fekvő Szemeréd helységnév minden valószínűség szerint a Szemerék emlékét őrzi. 8 Magát a honti medencét azonban egyik törzs sem szállta meg, a honfoglalás során nem hatoltak be az Ipolynak Visktől keletre eső völgyébe s még kevésbé az Ipoly—Selmec—Kürtös és az Osztrovszki hegység által határolt négyszögbe. A honfoglaló magyarság megtelepülésének kutatói szerint ugyanis a törzsnevekből képzett helységnevek döntő bizonyítékai annak, hogy a kérdéses területet nem az a törzs szállotta meg, amelynek nevét a terület községei ország VI. köt. Bp. 1900. 61. kk. 4 Melich János: A honfoglaláskori Magyarország. Bp. 1925—1929. (Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve 6.) 335, 343. 5 Kuzsinszky Bálint: Pannónia és Dácia. — Szilágyi Sándor: Magyar Történet I, köt. Bp. 1895. CXI. 6 Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. (Szent István Emlékkönyv II. köt.) Bp. 1938. 379. 7 Hóman Bálint: A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése. (A Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve. I. köt. 7. füzet.) Bp. 1923. 41. 8 Hóman Bálint: A Szent László-kori G-esta Ungarorum és XII—XIII. századi leszármazói. Bp. 1925. 45.
