Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)

A magyar „levéltári fordulat” állomásai: leltárak készítése országos méretekben – újfajta iratértelmezés – fond, fondrendszer, fondjegyzék

reá mi sem tudunk találni.” Ember Győző az egyeséges állami levéltári fond koncepciójának meghonosítását mindazonáltal nem az egyházi levél­tárak vonatkozásában, hanem az egyéb iratképzők irattári állományainak bevonásával vélte indokoltnak. Mint fogalmazott: „A levéltári gyűjtőkör nálunk is kitágult, kiterjedt valamennyi állami szerv anyagára. Az irattárak felé azonban nem tettük meg azt a fontos lépést, amit a lengyelek megtet­tek, az irattárak és a levéltárak közti válaszfalat nem bontottuk le, csak rést ütöttünk rajta az irattárakban folyó selejtezés levéltári ellenőrzése révén”.133 Borsa Iván, a Levéltárak Országos Központja vezetője a hazai levéltárügy addigi évtizedeit áttekintő dolgozatában pedig már egyenesen a legfonto­sabb célként fogalmazta meg az Egységes Állami Levéltári Fond megte ­remtését „az iratanyag fokozottabb védelme érdekében, az irattárakban és levéltárakban lévő iratanyag rendjének megfelelő színvonalra emelése, valamint olyan apparátus, illetőleg munkamódszerek megteremtése [érde­kében], amelyek fokozottabban biztosítják a levéltári anyagnak tudo -mányos, politikai és gazdasági felhasználását”. 134 Az év folyamán azután elkészített, de bevezetésre nem került új levéltári törvényerejű rendelet már ennek az elvnek a jegyében is íródott, s az iratok állami védelmét, továbbá „az irattárak és a levéltárak ügyének átfogó sza­bályozását” – mint olvasható a tervezet bevezetőjében, – nemzeti érdekké nyilvánította. A Nemzeti Levéltári Fond gyűjtőkörébe tartozott volna az állami, szövetkezeti, társadalmi, politikai, egyházi szervek és szervezetek, valamint a magánszemélyek iratainak köre. 135 Jóllehet a magánszervezetekre is kiterjedő „nemzeti” koncepció nem va­lósult meg, a fondrendszerre való áttérés gondolata mindazonáltal már nem volt visszagyömöszölhető a palackba. A Levéltárak Országos Köz­pontja 1955. január 12-én kelt leirata – különös módon – mint egy már addig is létezett, bevezetett fogalmat említi a fondot, utasítva a levéltárakat állományaik leglényegesebb adatainak a már elkészített alapleltárakra épülő megadására – mint fogalmaztak: „...összesítő jegyzék [tkp. fond­jegyzék] összeállítása és sokszorosított formában történő kiadása céljá­ból”. 136 57 133Ember, 1954. 14. p. 134Borsa, 1954. 55. p. 135Tervezet: a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 195... évi ... számú törvényerej ű ren­delete az iratokról, az irattárakról és a levéltárakról. 1955.01.10 [Biz. 1-1/1955 LOK = MOL XIX­I-18-b] 136Az állami levéltárak fondjaira vonatkozó adatok összesít ő jegyzékének összeállítása. Alaplel­tárak alapján készített fondcédulák kiegészítése. 1955.01.12 [86436-3-1/1955 LOK]

Next

/
Thumbnails
Contents