Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
A magyar „levéltári fordulat” állomásai: leltárak készítése országos méretekben – újfajta iratértelmezés – fond, fondrendszer, fondjegyzék
nagysorozatok); avagy fordítva: egymástól elkülönített, ám egyesítendő levéltári testek kérdését érintve (megyefőnöki iratok; különféle közigazgatási bizottsági iratok) – valójában a fondszerkesztés alapkérdését veti fel. A hivatkozott példák arra utalnak, hogy a dokumentum készítői a hazai levéltárak inventarizációjának igencsak aktuálissá vált feladatát az egykori szervek ügyviteli sajátosságainak feltárásával együtt kívánták elvégezni. A szerkesztés gyakorlati példákra hivatkozó, ám mégis elvi alapokon nyugvó megközelítésmódja nagymértékben összhangban állt a Holland kézikönyvben olvashatókkal – jóllehet az alkalmazott példatár természetszerűen eltérő jellegű. Az iratsorozatok megnevezését illetően a keletkezés idejében használatos név alkalmazásának szabályával találkozunk – egybevágóan a Kézikönyv felfogásával.125 Továbbá a tárgy meghatározása esetében is mindkét nor maszöveg igyekszik különbséget tenni a levéltári test tárgymegjelölése és annak tartalma között. A szerkesztők mindkét esetben óvnak az iratok tartalmi elemeiben való elmélyedéstől, s az adott irategység áttekintő értékelésének szükségességét hangsúlyozták. 126 A különbségek a magyar és a holland megközelítés között főként a levéltári egységek fizikai állagára, pontosabban raktári elhelyezési körülményeire vonatkozó előírásokban figyelhetők meg. Míg az Útmutató lényegében raktárkataszteri kódszámozást, a levéltár rendjének részletes átvizsgálását, az iratok elhelyezésének folyamatosságát írta elő, a Kézikönyv viszont a fond tárolására vonatkozó ismereteket elválasztotta a rendezésre és leltározásra vonatkozó feltételektől, s tetszőleges megoldásokat is elfogadhatónak vélt. 127 Az 1950-es évek első felében sorozatban készült különféle levéltári leltárak és egyéb segédletek, no meg persze az intenzív rendezési munkálatok kiértékelésének szükséglete újólag vetette fel az iratállományok értelmezési alternatíváit, az éppen hogy csak megszilárdult módszertani elvek tovább gondolásának igényét és lehetőségeit.128 55 125Útmutató, 8. p. – Handleiding, 48. § a) pont; Itt jegyezzük meg, hogy Ember Gy őzőnek ettől eltérő volt a véleménye. Arra hivatkozott, hogy az egykorú címek nem minden esetben fedik az irategyüttesek tényleges tartalmát. (Ld. Ember Győzőnek az Útmutatóhoz kapcsolt feljegyzését.) 126„A tárgy megállapításánál ne tévesszük össze azt az iratsorozat tartalmával.” (Útmutató, 10.); „A leltár [...] a fond tartalmáról adjon áttekintést, és ne az iratok tartalmáról. (Kézikönyv, 37. §) 127Kézikönyv, 67. §. 128A legjellemz őbb és elvi szempontú megközelítéseket tartalmazó, ekkoriban megjelent, ide vágó tanulmányok jellegzetes darabjai: Maksay–Paulinyi, 1951; Vörös, 1951; Megyei és városi, 1952; Wellmann, 1952; Sashegyi, 1952-53; Bakács, 1952, 1953, 1955; Baraczka, 1954; Borsa, 1954, 1955; Sashegyi, 1954; Az állami levéltárak, 1956.
