Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
Az „érinthetetlen levéltári test” – a Kézikönyv, amiről mindenki hallott – egy patinás, régi műfaj: szervtörténetírás
véltárak anyagának általános megismerésére, de távolról sem adnak megfelelő képet a részletekről”.105 A történész vagy levéltáros „alternatíva” itt felbukkanó, s majd a későbbiekben karriert befutó vitakérdésére Szabó István adta meg az ellenkező tartalmú választ. Ő Robert Fruinra hivatkozott, aki „nagyvonalú történetírói munkásságot fejtett ki, de ugyanakkor a sajátos levéltári irodalom terén is sok maradandó értéket hagyott maga után. Ez a kettősség végül is egy cél szolgálatában találkozik össze, nemcsak összeegyeztethetők tehát, hanem egymás kiegészítői is, miként a levéltárnok is a hivatalnok és a tudós kettősségéből tevődik össze”.106 A forráskiadási tevékenységet má sodlagos jelentőségűnek tekintő szemléletről amúgy Karl Heeringának, az utrechti tartományi levéltár igazgatójának a holland levéltári környezetről 1928-ban írott részletes beszámolójából is értesülhettek a Levéltári Közlemények olvasói. 107 Mint megjegyeztük, a kézkönyvben lefektetett elvek az 1930-as években már általánosan ismertek voltak.108 Az alapgondolat átfogó, elvi szem pontú, a kérdéskört történeti folyamatában és részleteiben áttekintő ismertetés Varga Endrének A proveniencia elve cím ű 1938-ban írott tanulmányából áll elénk, amelyet két évvel később, majd a levéltári rendezésről készült másik fontos írása követett. 109 Varga első közleményében mindenekelőtt vázolta az alapfolyamatokat. A 18. század második harmadában életbe léptetett iktatási gyakorlat az addig célszerűtlen, mesterkélt nézőpontok helyére természetesebb szempontot: az iratok tartalmi összefüggését helyezte. A felvilágosult abszolutizmus államrezonja mindazonáltal nem ismerve még fel a levéltári anyag organikus természetét, az államérdek szerinti, központi igényekhez kapcsolódóan a hivatali iratokban az adott cél szolgálatában álló egyszerű iratgyűjteményeket, tetszésszerűleg beosztható irattömegeket látott. Az irattagolás elvei gyanánt racionális sémákat igyekeztek alkalmazni. „Rendszereik megérthető termékei a XVIII, század szisztematizáló szellemének, enciklopédikus érdeklődésének, a dolgok praktikus berendezését absztrakt, 50 105Gárdonyi, 1927. 106Szabó, 1936. 16–17. p. 107Heeringa, 1928. 108Vö. Jánossy Dénes Hilary Jenkinson m űve második kiadásának 1937-es ismertetésekor ekként hivatkozott a Kézikönyvre: „Az első nagysikerű szakmunka Muller, Feith és Fruín holland levéltári szakemberek tollából származik, akik a provcniencia elvének egész elméletét, annak a Betreifsprinzippel szemben megállapítható feltétlen elsőségét fejtették ki és ezért munkájuk alapvető forrássá vált a nemzetközi levéltári szakirodalomban”. Jánossy, 1937. 258. p.; Valamint: Czobor, 1936. 282. p.; Nagymihályi, 1939. 304. p.; Sinkovics, 1940. 27. p. 109Varga, 1938; Varga, 1940–41.
