Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
A Kézikönyv és a hazai levéltári gondolkodás
tésével kialakult, s lényegében az 1850-es évekig fenn is maradt a Habsburg Birodalom más tartományainak gyakorlatához igazodó rendszer. Az iktatás bevezetése döntő fontosságú mozzanat volt, amellyel a hazai iratkezelési gyakorlat véglegesen abba a mintába illeszkedett, amely – mint feljebb szóltunk róla – lényegében egész Közép-Kelet-Európa, tehát voltaképpen a német kultúraközeli területek ügykezelési gyakorlatát meghatározta. Az iktatás bevezetését megelőző időszakban a lajstromozás képezte az irategyütteseknek „a maga szerkezeti tagolódásában, összefüggő fizikai, vagy belső, genetikus-tartalmi egységei szerint” történő nyilvántartását. A lajstromozásról intézkedő 1766. évi királyi rendelet részletes szabályokat tartalmazott. Döntő körülmény volt, hogy a végleges levéltári őrizetbe adás alkalmával lényegében átrendezték a kiadóhivatalból áttett iratokat. Amíg ugyanis – a helytartótanácsi ügykezelés során például – a kezelőirodában együtt kezelték az egy ügyben keletkezett darabokat, a végleges irattári (levéltári) átadást követően már felbontották az ügyiratokat és különféle időrendi avagy tárgyi csoportokba osztották be őket. Az ezt követően készített lajstromok a tárgyi alapú irattári rendszerre épülnek, amelyek egyben tükrözik a hivatalszervezet funkcióit és az ügykörcsoportokat is. 71 Az iktatásnak a 18. sz. második harmadában történt bevezetését követően már nem annyira az iratok tárolása, hanem inkább az ügykezelés módja kerül előtérbe. Jóllehet megjelenik az ügyiratiság elve, a szervezeti és tematikus alapú kútfő-tételes rendszer mégis azt eredményezi, hogy az ügyiratok irattározás során tehát felbomlanak, ami egyszersmind bizonytalanná is teszi az egész rendszert. 72 Jelentős változást eredményezett ezt követően a kútfő-tételes irat tá ro -zásnak az alapszámos iktatással való kombinálása az 1850-es évek folyamán. A honosított új osztrák rendszer igazi újdonsága igazából nem is a már fönnállott kútfő-tétetes ügykörstruktúra újraszerkesztése, sokkal inkább az iktatás következetesebb alkalmazása, továbbá maga az alapszámos rendszer.73 Sashegyi Oszkár hívja fel a figyelmet arra a kés őbbi folyamatokban meghatározó körülményre, miszerint ezen időszakot követően – a 40 72Sashegyi, 1958. 6., 12. p. 73Az iratok az 1850-es terv szerint az alábbi 21 ügykörcsoport szerint kerültek irattározásra: A, B, C stb. alcsoportokra osztva: I. Az uralkodóházra vonatkozó ügyek. II. Külföldi ügyek. III. Alkotmány. IV. Törvények, rendeletek. V. Népmozgalmi ügyek, statisztika. VI. Rendőri ügyek. VII. Egészségügy. VIII. Bírói ügyek. IX. Katonai ügyek. X. Közoktatásügy. XI. Vallási ügyek. XII. Ipar és kereskedelem. XIII. Út- és építészeti ügyek. XIV. Államháztartás. XV. Földmívelés és bányaügy. XVI. Állami szolgálat. XVII. Országos ügyek. XVIII. Járási ügyek. XIX. Hitközségi ügyek. Föglein, 1932. 86–87. p.
