Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

III. Félelem a cárizmustól, „pánszlávizmustól"

III. FÉLELEM A CÁR IZMUSTÓL, „PÁNSZLÁVIZMUSTÓL" A liberális nacionalizmus a határt, amelyen belül szerinte a magyar nemzetnek mindent joga volt parancsolni, úgy húzta meg, hogy azt mind a horvátok, mind az ország más nemzetiségei önmaguk számára joggal találták elfogadhatatlannak. Teodor Paulovié, a pesti szerb újság szerkesztője és a pesti szerb irodalmi kör: a Srbska Matica titkára, Kossuthnak, aki őt 1842 végén együttműködésre hívta fel, világosan értésére adta, hogy a haza különajkú fiainak eggyéolvadása csak a polgári jogokban mindenkit részesítő alkotmányban, tehát csupán eszmeileg lehetséges. Paulovic nem vitatta, hogy jogos a magyar nyelv diplomáciai polcra emelése; de oly demarkációs vonalnak minősítette ezt, amelyen a magyaroknak átlépni, a más ajkúak magánéletébe hatolni, nyelvüknek - ennek az elidegeníthetetlen tulajdonnak - elvételét megkísérelni „több, mint önkény", azaz „zsarnokság". Utalt rá, hogy a nyelve és vallása által egységet alkotó, mintegy két és félmilliós szerb nemzetiség egymagában is „hatalmasb" tényező annál, hogysem számításon kívül hagyható lenne. Szerinte csak akkor állítható helyre a szerbek megrendült bizalma, ha meggyőződnek arról, hogy a magyarok egyedül a közigazgatásban akarják saját nyelvüket meghonosítani, „nem pedig a más ajkúak elnyelését célozzák". De hasztalan hangoztatták a magyar nacionalizmus képviselői, hogy nincs szándékukban a más ajkúakat nyelvüktől megfosztani: ezen állításukat a magyarosodás érdekében űzött propagandájuk nem éppen támasztotta alá. Hiszen örömmel nyugtázták a magyarosodás minden aprócska jelét, és szinte állandó kételyeik ellenére sem tudtak szakítani azzal az illúzióval, hogy saját nemzetiségük az asszimiláció révén nyelvileg is hazájuk abszolút többségi nemzetévé válhat. E remény azonban elsősorban a magyarosodás feltételezett önkéntességére épült, és még az asszimilációs nem is csupán a liberálisoktól függő - intézkedésekkel együtt sem tartalmazta a más ajkúak teljes nyelvi megsemmisítésének szándékát. Tény viszont, hogy a közélet magyarosításában a liberális nacionalisták nem tudtak mértéket tartani: hallani sem akartak róla, hogy a nem-magyarok legalább a csupán őket érintő-illető, alacsonyabb szintű hivatalokban élhessenek saját nyelvükkel. Hajlíthatatlanságukra nem mentség, hogy esetleges engedékenységük is csak átmeneti, nem pedig végleges megoldást