Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)
II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez
magyarbarát tábor még aznap ünnepélyes óvást emelt a törvénytelen, mert erőszak és csel segítségével lezajlott választás ellen. A magyar közvéleményt, főleg a liberálisokat, megdöbbentette a zágrábi fordulat. Még mielőtt az események részletei ismertté váltak volna, számos megye éppen akkortájt folyó közgyűlése foglalkozott meglehetősen felzaklatott hangulatban vele. Pest megyében az 1842. év júniusi közgyűlésén Kossuth azt indítványozta, hogy Horvátországot, noha gyengesége miatt saját érdeke lenne törvényhozásának és közigazgatásának Magyarországéval közös fenntartása, mégis válasszák el törvényhozás és kormányzás tekintetében Magyarországtól, és legyen a magyar szentkorona teljesen külön országa. Javaslatát azzal okolta meg, hogy az illír-párt mesterkedései a jelen társulás mellett csak ártalmára vannak mind a belső társadalmi haladásnak, mind a nemzeterősítés követelményének. De indítványa mögött más mozgatórugó is lappangott. A liberálisok őszintén hitték, hogy Horvátország municipális önkormányzata csak Magyarország erejének köszönheti életben maradását, nélküle a bécsi abszolutizmus áldozatául esett volna. Kossuth és liberális társai, mert azok előzetes egyetértésével tette meg javaslatát, arra számítottak, hogy Horvátország szárnyára bocsátása, illetőleg közvetlen bécsi, tehát abszolutista kormányzás alá kerülése lehűti az illírizmust, és csillapítja annak magyarellenességet. A javaslatot a közgyűlés elvben el is fogadta, megvalósításának részletes kidolgozását pedig a diétái tárgyakkal foglalkozó választmányra bízta. Pest megye végzése azonban, amelyet Kossuthék számításával ellentétben a horvát nacionalista párt nem az engedékenység, hanem a gyengeség jelének fogott fel, a törvényhozási és közigazgatási szétválásban pedig semmi riasztót sem talált, kérészéletű maradt. Időközben ugyanis Túrmező nemesi közgyűlése az uralkodóhoz folyamodott: királyi biztost kért az alkotmányos jogain ejtett sérelem orvoslására. Beadványa részletezte az illírizmus veszedelmes célzatát; ismertette a törvénytelenül tartott választás lefolyását; leszögezte, hogy a fegyveres erőszak segélyével hivatalba lépett illír tisztikart a kerület nemessége nem ismeri el, semmiféle bírói és politikai kapcsolatba nem bocsátkozik vele; végül kilenc pontban összegezte azokat a visszaéléseket, amelyeket az illír párttal cinkosán, kéz alatt összejátszó, ezzel hivatalára méltatlanná vált Zdencay a horvát nacionalisták érdekében a tisztújítással kapcsolatban elkövetett. Egyidejűleg beszámolva a történtekről, és kellően kiemelve, hogy Zágrábban az illírizmus hajtott végre frontáttörést - körlevélben kérte a maga számára a magyarországi törvényhatóságok támogatását. A zágrábi új, illír megyevezetés viszonzásul keresetet rendelt a petíció szerzői és mindazok ellen, akik nem ismerték el az új tisztikar törvényességét, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy Túrmezőnek mint a megye szerves részének önállóan nincs is joga hatóság formájában, hivatalosan más törvényhatóságokkal érintkezésbe lépni.
