Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)
II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez
hatálytalanítsák az 1834-ben kelt, a kongregáción magyar nyelvű felszólalást is engedélyező határozatot - legalább addig nem akart a kapcsolt részekben magyar oktatást, amíg onnét a magyar tanítóképzők teljességgel hiányoznak. Körös és Várasd — elutasító álláspontjukhoz nem is keresve ürügyet - Zágrábhoz csatlakoztak. Várasd külön kiemelte, hogy miután horvátot Magyarország iskoláiban nem tanítanak, Horvátország tanintézeteiben se oktassák a magyart; ugyanakkor azt kívánta, hogy a pesti egyetemen szervezzenek tanszéket a szláv nyelvek számára. Az oktatási nyelv vitája idején Horvátország irányadó törvényhatóságában, az illír mozgalom központját alkotó Zágrábban, már teljes egészében a horvát nacionalisták kezében volt a megyevezetés. Itt, ahol 1835 óta nem került sor restaurációra, Zdencay, az illírpárti főispánhelyettes, 1842 májusának utolsó napjára tisztújító gyűlést hirdetett. A választást mind a magyarbarát, mind az illír tábor erőpróbának tekintette. Az előbbihez Anton Josipovic túrmezei gróf irányítása alatt a jobbmódú birtokosságnak és a kisnemességnek egyik része, mindenekelőtt a Nagygorica székhellyel külön kerületet alkotó Túrmező - Turopolje - saját földjét önkezével művelő 548 nemescsaládja tartozott. Az illír párt a birtokosság, főleg középbirtokosság és az arisztokrácia másik részét, valamint az értelmiség és a papság zömét tömörítette. E párt célul tűzte ki a hivatalok törikszakad meghódítását, hogy keresethez juttathassa értelmisége egy hányadát, a hatalom birtokában megkönnyíthesse vidéki agitációját, a tisztikar útján pedig oly manipulációs lehetőségeket állíthasson saját szolgálatába, amelyek segítségével önmagának előnyös, a többi törvényhatóság számára eligazító végzéseket hozattathat a közgyűléseken. Ennek érdekében jó előre egy csomó megbízólevelet szerzett és osztott szét a nem-nemes, ám harcias határőrök közt, akiket bevetni szándékozott a választási küzdelembe. Zdencay és Haulik püspök egyaránt tűrték a telekvásárlást és az ingerlő hangú előkorteskedést, sőt anyagilag is hozzájárultak a a választási hadjárat költségeihez. Mivel azonban félő volt, hogy a mindkét felet átfogó izgalom véres összeütközéssé fajul, Zdencay a választás idejére mindenkit eltiltott a fegyverviseléstől. Josipovic, előzőleg adott becsületszavához híven, valóban fegyver nélkül jelent meg táborával. A megbízóleveles, illír zászló alatt felvonult határőrök azonban fittyet hánytak az adminisztrátor rendeletére: jórészt puskával, pisztollyal, handzsárral érkeztek a választás színhelyére, majd vitát, veszekedést provokáltak, és a fegyvertelen magyar pártot, néhány tagját meg is sebesítve, kiszorították a megyeház udvaráról. Josipovicékon kívül három kivételével a mágnások, egy sor birtokos nemes és a zágrábi káptalan több tagja is elhagyta a választási termet, amelyben egyedül illírpártiak maradtak. Zdencay azzal az indokkal, hogy katonaságot vezényeltet a rend helyreállítására, először ugyancsak eltávozott, de később visszatért, és annak alapján, hogy a csendbontásnak végeszakadt, . megtartotta a tisztújítást, noha csupán a nacionalista párt volt jelen. A
