Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

több mint kétharmada visszaküldte Verőce és Pozsega más ügyekben kelt, ugyancsak latin nyelvű körleveleit is, sőt Tolna most már valamennyi horvát és szlavón törvényhatóságot intett, hogy kirekesztőleg magyarul szövegezze más hatóságoknak szóló kiadmányait. A horvát és szlavón megyéket joggal bőszítette fel, hogy magyarországi társaik egész sora maga „terjeszkedik túl" a törvényen, és mégis őket vádolja annak megsértésével. A törvényt önkényesen értelmező, türelmetlen hatóságok mentségére a horvátországi magyar-párt sem tudott érveket felhozni. Várasd a Helytartótanácsnál emelt panaszt az őt ért sérelem miatt. Pozsega felszólítására pedig valamennyi szlavón és horvát megye a királyhoz fordult igazságtételért, illetőleg orvoslásért. A Helytartótanács először figyelmeztette az érintett megyéket, hogy a latin körlevelek visszautasításakor nem jártak el törvényesen, majd mikor Pozsony és még öt másik megye visszaírt, hogy a latin körlevelet a jövőben sem hajlandó elfogadni, rendeleti úton kívánt pontot tenni az ügy végére: 1842 tavaszán úgy intézkedett, hogy mivel a törvény valóban nem egyértelmű, annak pontosításáig a horvát és szlavón megyék latin iratait a magyarországiak sem vethetik vissza. Ezzel csaknem egyidejűleg viszont, mintegy gesztusként, a katonai hatóságok Göllnert más alakulathoz helyezték át. A Helytartótanács állásfoglalása valójában egyik felet sem nyugtatta meg. A magyarokat az bosszantotta, hogy a kormány - a liberálisok felfogásától eltérően - a szlavón megyéket a horvátországiakkal helyezte egy sorba, azaz tulajdonképpen kivonta őket a Magyarországot jelentő „ország" fogalma alól. Ezért azután Pozsony és négy társa úgy határozott, hogy addig, amíg szabatos törvény nem születik, Horvátország latin leveleit elfogadja, a szlavón hatóságokét azonban, mivel Szerem, Pozsega és Verőce magyar megyék, nem. Ugyanakkor Horvátországban és Szlavóniában azt vették ki a Helytartótanács utasításának szövegéből, hogy hajlik a vitatott törvény olyan kiigazítására, amelynek alapján náluk is a magyar nyelv pozíciója erősödik meg. Mindehhez járult, hogy a Helytartótanács maga sem fogadta el Szerem megye egyik beadványának horvát nyelvű mellékleteit, hanem a megyét - amely viszont központi fordító alkalmazását tartotta volna célszerűbbnek - arra kötelezte, hogy e mellékleteket latinra ültesse át. Olajat öntöttek a horvát nemzeti mozgalom tüzére Győr és Esztergom megyék magyar nyelvű iskoláztatást szorgalmazó körlevelei is, amelyeket szerzőik, támogatást kérve, taktikálatlanul a horvát-szlavón törvényhatóságoknak ugyancsak megküldték. 1842 őszén Zágráb megye felirattal tiltakozott e magyar terv ellen, lándzsát tört a latin nyelvű oktatás fenntartása mellett, egyszersmind a többi szlavón és horvát megyét is riasztotta. Verőce mind Győr és Esztergom, mind Zágráb ellentétes irányú megkereséseit követutasító választmányához utalta; Pozsega és Szerem amelynek közgyűlésén a horvát párt visszatorlásul azt javasolta, hogy