Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

- máig tisztázatlan, hogy indokoltan-e - a Kancellária horvát alelnökének, báró Ludovit Bedekoviénak számlájára írta a magyar közvélemény. A kaszinó megszerveződött ugyan, de eltervezőinek céljával ellentétben nemcsak a magyar nyelv gyakorlása és tanítása szorult ki belőle, hanem maga a társulat egyenesen az illírizmus fészkévé épült ki röpke esztendő alatt. Meghiúsult a magyar párt varasdi kezdeményezése is. 1841-ben e megye nyári közgyűlésén gróf Erdődy Sándor arra indítványozta felszólítani a magyarországi törvényhatóságokat, hogy a legközelebbi diétán a többi megye mintájára Varasdot is ruházzák fel a külön követküldés jogával. A javaslatot a többség elvben elfogadta, részletes vitáját azonban az őszi kongregációra halasztotta. Az illír-párt megrémült: a terv kivitelezése szorosabbra fűzi a kapcsolatot Magyarországgal, amelyet pedig a horvát nacionalizmus lazítani, majd megszakítani akart. Ezért fellármázta, majd Gaj vezetése alatt Horvátország többi megyéjéből, sőt máshonnét is tömegesen vonultatta be híveit a következő közgyűlésre, ahol is késhegyig menő szóharc után, amelyben a horvát nemzet veszélyeztetésével érvelt, az előterjesztést megbuktatta. E kérdés vitájában hangzott el - az illír-párt fergetes tapsától kísérve - -egy fiatal horvát kijelentése: készebb rabszolgává, mint magyarrá lenni! Az illírizmus a varasdi közgyűlésen alkalmazta először sikerrel a megbízólevelekkel űzött - egyébként a magyar megyékben is divatozó visszaélés taktikáját. Azoktól a nemesektől, akik nem szándékoztak a kongregáción személyesen megjelenni, szavazásra jogosító megbízóleveleket gyűjtött, és velük voksoláshoz juttatta privilégiummal nem rendelkező, a közgyűlés munkájában tehát illetéktelenül résztvevő pártfeleit. E visszaélés hamarosan odáig fajult, hogy egy illír érzelmű megyei tisztviselő a közgyűlés megnyitása napján minden távol maradt nemes nevében, ám bármiféle felhatalmazás nélkül, megbízóleveleket állított ki a messze földről és törvényhatóságokból becsődült nem-nemes illírek számára, mégpedig oly szövegezéssel, amely a hitlevelek váltószerű továbbadását is megengedte. Az e téren meghonosodott csalás és korrupció akkora méreteket öltött, hogy nem lehetett szemet hunyni felette: a megbízólevéllel szavazás gyakorlatát éppen Várasd megye volt kénytelen előbb - 1842 őszén - a tisztújító közgyűlésekre korlátozni, majd utóbb annak az elvnek alapján, hogy a voksjog a nemeseknek másra át nem ruházható privilégiuma, véglegesen eltiltani. A varasdi események, amelyek tovább növelték az illírek önbizalmát, a horvát nacionalizmus felbátorodását mutatták. Más jelei is voltak ennek. 1842 tavaszán Fiumében, amely pedig nem is tartozott Horvátországhoz, a színház közönsége magyar nyelven előadott daláért kifütyült egy énekesnőt. Az még 1841 végén történt, hogy a Zágrábban állomásozó katonai alakulat illír-barát parancsnoka: Göllner ezredes nyilvános helyen és