Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)
II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez
döntésen alapuló vagy csak szokással polgárjogot nyert - gyakorlatot. így Magyarország és Horvátország alkotmánya közös volt ugyan, ám amennyiben az alkotmány a mindenkori hatályos törvények összességének is tekintendő - korántsem volt mindenben azonos. Lényeges, a két ország viszonyára kiható eltérések is akadtak jogrendszerükben, illetőleg ugyanazon kérdés gyakorlati megoldásában. Horvátországban például nem telepedhetett meg protestáns személy, jobbágyai pedig az adózás diétái kulcsa: a porta után feleakkora összeget fizettek, mint magyarországi osztályostársaik. Az előbbi a horvát katolikus egyház vallási monopóliumát tette teljessé, az utóbbi az állami kizsákmányolást mérsékelte az érintettek számára elviselhetőbbé. Horvátország széles körű belügyi önkormányzata, amely kizárólag csak ott létező municipális szerveken át funkcionált, azonos etnikumú lakosságot fogott össze: a számra jelentéktelen más ajkú szórványokat, valamint a városaiban megtalálható német polgárokat kivéve, e társországot egyedül horvátok lakták. E ténynek nagy volt a jelentősége: a Magyarország központi kormányszékeinek hatósága alatt álló nem-magyarok közül csupán a horvátok rendelkeztek oly autonómiával, amely a magyarságtól a törvényhozás és főhatalom közössége ellenére is elkülönítette őket, és amelynek az önkormányzatot élvező népesség nemzeti homogenitása horvát jelleget-színezetet kölcsönzött. A lakosság teljes társadalmat alkotott abban az értelemben, hogy valamennyi osztálya és rétege egyazon etnikumból került ki: horvát volt a jobbágyság, de - néhány uradalom tulajdonosától eltekintve - horvát volt a nemesség is, azaz a feudális nemzet jellegét itt a horvát elem határozta meg. Az ország törvényhatóságaiban és önkormányzati szerveiben a latin nyelv használata minősült hivatalosnak, mindezek tanácskozásain azonban bárki horvátul is felszólalhatott. Végül a horvát társadalom belső gazdasági fejlettségének szintje alig-alig maradt el a magyaré mögött. A megyei önkormányzatnál magasabb szintű, ugyanakkor horvát jellegű autonómia az önálló államiság egyfajta kifejezője és bizonyítéka volt. Ebből következett, hogy a horvátság, mint félig-meddig államalkotó nemzetiség, nem nagyon fért bele a „magyar politikai nemzet" fogalmába; nemzet voltát a magyar nacionalizmus sem tagadhatta, közélet- és iskolamagyarosító programját pedig Horvátországra még elméletileg sem alkalmazhatta és nem is akarta alkalmazni olyan szélességben, mint ahogy ezt a szűkebb Magyarország más ajkú lakóit illetően igyekezett megkísérelni: Horvátországgal szemben kevesebb követelménnyel lépett fel. Igényeinek mérséklésében persze az is közrejátszott, hogy a magyarizmus éppen horvát körökben talált a legnagyobb ellenzésre. A nemzettéválás belső feltételei ugyanis a magyar mellett a horvát társadalomban kezdtek leginkább kibontakozni. Ugyanakkor a horvát nemzeti fejlődést képviselő erők szemében különösen fenyegetőnek tűnt az a liberális mozgalom, amely a
