Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

polgári átalakulással intézményeiben és legalább közéleti nyelvében egységes Magyarországot kívánt teremteni. E törekvésben ők nem csupán jövő fejlődésük keresztezőjét, de ténylegesen létező autonómiájuk veszélyeztetését is látták. Mindez - legalábbis az első szakaszban - meghatározóan hatott mozgalmuk tartalmára: különállásuk őrzése tudatukban mindannak védelmével azonosult, ami - intézményeivel és társadalmi rendjével együtt — az adott Horvátországot jelentett. A magyarizmus elutasítása társadalmi reformigénnyel egyelőre nem párosult náluk, feltehetően azért, mert a magyar nacionalizmussal szemben társadalmuk ellentétes érdekű osztályait és rétegeit kellett zászlajuk alá toborozniuk. A mozgalom élén járó horvát értelmiség nem mondhatott le sem a papság, sem a birtokos osztály támogatásáról, ennek fejében viszont jó ideig mellőzni kényszerült olyan igények képviseletét, de felvetését is, amely az egyház vagy a földesurak helyzetét hátrányosan érintette volna. így különös helyzet állt elő. A magyar liberalizmus reformprogramja felé a horvát arisztokráciának és birtokosságnak az a csoportja hajlott a kisnemességnek befolyása alatt tartott rétegeivel együtt, amelyből csaknem teljességgel hiányoztak a horvát nemzeti aspirációk; az az irányzat viszont, amely a nemzeti tudat élesztésével és igények ébresztésével munkálkodott a horvát polgári nemzet megteremtésén, illetőleg a délszlávok egységes illír nemzetté kovácsolásán, hallgatólagosan hátat fordított a magyar mozgalom antifeudális liberalizmusának is. Az illírizmus, amelynek Ljudevit Gaj volt a főideológusa, egy társadalmi kötöttségektől elválasztott nemzet-eszmét emelt pajzsra, és ennek jelszavával szegült szembe a nemzeti mellett társadalmi tartalmat is hordozó magyar liberális nacionalizmussal. Csupán azt látta benne és - amint illír katekizmus néven ismert kiadványa megfogalmazta - azt hangoztatta, hogy a magyarság el akar nyomni minden más nemzetet. Egyrészt a magyarországi szlávok összességének védelmezőjeként lépett fel, másrészt a magyarizmussal szemben a déli szlávok összességére hivatkozott; e szlávok dicső újjászületését jósolgatva és remélve pedig Horvátországon kívül is költögette „a szláv" öntudatot. A nemzetinek ilyen abszolutizálása különleges agresszivitással párosult, de ez részben a megkésettség érzetéből, részben abból a megvető-lenéző magatartásból táplálkozott, amelyet a magyarság bizonyos körei a szlávokkal és így a horvátokkal szemben is tanúsítottak. A magyar nacionalizmus több hatalmi eszköz birtokában, kedvezőbb pozícióból indulhatott támadásra akkor is, ha mérsékeltebb igényeket támasztott a horvátokkal szemben. A horvát nacionalizmus a védekezés során preventív támadással és nyerseséggel-durvasággal igyekezett helyzeti hátrányát ellensúlyozni. A horvát nacionalizmus céljai - az illírizmus eszméje rá a tanú - messze túlmentek az önvédelem határán, hívei pedig a magyar mérsékletnek nem