Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

korábbi működésének élesen nacionalista, magyar részről pánszlávnak minősített töltete, felzúdult a szlovák akció hallatán. Az evangélikusok évi konventje, amelyre ismét a magyarosító párt túlsúlya nyomta rá bélyegét, a folyamodást heves vita után jegyzőkönyvileg minősítette mind az egyházkormányzat, mind a magyar nemzet megsértésének, az evangélikus egyházat pedig ünnepélyes óvással határolta el tőle. Újólag leszögezte, hogy a szlovákságot nincs szándéka megfosztani anyanyelvétől, és minden ilyen jellegű sérelem orvoslására kész. Ugyanakkor választmányt küldött ki részben az egyházon belül tapasztalható szlovák — szerinte nemzetellenes — mozgalmak kivizsgálására, részben a szlovákok panaszainak meghallgatására azzal, hogy az indokolt panaszokat eloszlatás, az alaptalanokat elnémítás végett terjessze az 1843-i közgyűlés elé. A választmányba persze többségükben megint csak magyarok - köztük Pulszky és Kossuth kerültek. Még indulatosabban reagált Jozeffy szűkebb hazájának: Gömör megyének 1842. augusztusi közgyűlése. Szent-Jványi Károly, a liberálisok vezére, törvénybe ütköző, súlyos büntetést érdemlő vétkes „merénynek" deklarálta a petíció benyújtását, illetőleg tartalmát, és elvbarátai nevében azt indítványozta, hogy Jozeffyt - haladéktalanul megfosztva őt táblabírói címétől - állítsák törvényszék elé. Némelyek kételkedtek ugyan benne, hogy a kérvényezés önmagában tekinthető-e törvényszegésnek, a kongregáció mégis nyomozóbizottságot rendelt ki azzal az utasítással, hogy a szuperintendenst, ha ténykedése lazításnak bizonyul, azonnal fogassa perbe. A közgyűlés a táblabíróság ügyében nem hozott végzést, a felajzott ifjúság viszont Jozeffyt Murányban jelképesen — egy nevével jelölt bábú alakjában - felakasztotta. Mindez olaj volt a tűzre; a szlovák evangélikus papságot a Jozeffy ellen valóban elrendelt bírói eljárás, amely egyébként nem jutott el az ítéletig, hallatlan izgalomba hozta. Számosat megfélemlített közülük, Liptóban viszont a papok egy csoportja - élvezve a nemesség bizonyos köreinek támogatását - arra is el volt szánva, hogy maga kezdeményezi Jozeffy leváltását, ha a vizsgálat során meghátrál, és nem áll ki erélyesen a szlovák ügy mellett. A szlovák vidékeken több magyarellenes gúnydal született; Ratkó piacán megyei tisztviselők füle hallatára énekeltek egyet a vásározó jobbágyok. Lelkészek, értelmiségiek közt antimagyar kéziratok keringtek. Külföldön, mindenekelőtt Lipcsében, újabb magyarellenes röplapok láttak napvilágot. A liberálisok különösen azon szisszentek fel, amely a „Magyarország szétverése" címet viselte. Caspar Fejérpataki liptószentmiklósi könyvkiadónak 1843-as, a cenzúra megkerülésével nyomott és kéz alatt árulgatott szlovák népkalendáriumán még a konzervatívok is megdöbbentek: valóságos lazításnak ítélték annak oroszbarát, magyarellenes szellemét, Zayt a szlovákság és nyelve gyalázásával vádoló tartalmát. Mert ez a köznép számára készült könyv félreérthető módon szögezte le, hogy