Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

magyar és nem-magyar nacionalizmusok a kölcsönhatás törvénye szerint inkább tüzelték, semmint gyengítették egymást. Ami viszont lehetőséget kínált a bécsi hatalompolitikának, hogy e kölcsönhatást saját érdekében használja ki. A magyarosítás, illetőleg annak kísérlete egyszersmind oly következményekkel is járt, amelyek ellenkeztek a liberális nacionalizmus eredeti szándékával, illetőleg céljaival. E nacionalizmus elejét kívánta venni a más ajkú hazai népek nemzetté válásának, és tagadta, hogy rendelkeznek a nemzetalkotó képesség feltételeivel; közéleti, még inkább nyelvmagyarító törekvései azonban visszájukra fordultak: közvetve egyenesen a nemzetiségek nemzeti tudatának izmosodására, általa pedig nemzetté fejlődésük felgyorsulására vezettek. A magyar nemzet erősítése végett akart asszimilálni, ám ez az igénye éppen a magyar nemzeti erőkkel szemben váltott ki jelentékeny más ajkú rétegekben ellenszenvet. Az ember szabadságjogaiért csatázott, és közben - szem elől veszítve, hogy az anyanyelv bármely szintű használatának szabadsága ugyancsak az emberi jogok közé tartozik - maga is szabadságjogot csorbított. Orgánuma és képviselői lelkesen üdvözölték a magyarosodás minden csekély mozzanatát, és példának állították azokat, akik közreműködtek benne. Miért hitték volna hát el neki az érintettek, hogy nem törekszik őket nyelvüktől-nemzetiségüktől megfosztani? Az, hogy a magyar nacionalizmus etnikumuk nemzeti-politikai létét nem ismerte el, anyanyelvüket a magyar mögé szándékozott a közélet teljes magyarosításával szorítani, fejlesztés elé pedig, nemzetellenesség ürügyén tilalomfákat kezdett állítani, a nemzetiségeknek még csak műveltebb felső- és középrétegeit, elsősorban egyházi és világi értelmisége, bizonyos polgári csoportjai, valamint - így Liptóban, Túróéban és másutt - nemességük egy hányadát sértette. Az iskola és templom helyenként megkísérelt magyarosításával, továbbá a magyar nyelvnek itt-ott a magánéletben is előfordult erőltetésével azonban a nyelvkérdés megszűnt néhány ezer ember ügye lenni; általuk és velük a magyar nacionalizmus már a köznépig hatolt. Azok a más ajkúak, akiknek átmenet nélkül kezdett a lelkész az ismeretlen magyar nyelven prédikálni, akiknek gyerekeit megkérdezésük nélkül próbálta az iskola magyar szóra fogni, akiktől a földesúr, a gazdatiszt vagy éppenséggel a megyei tisztviselő elvárta, hogy a jövőben magyarul elhangzó utasításnak engedelmeskedjenek, ráeszméltek, hogy anyanyelvük miatt hátrányban, nemzetiségük miatt megaláztatásban részesítik őket. Mivel a sérelmeket jobbadán magyar vagy magyarosodó „urak" részéről szenvedték, az úr-jobbágy viszonyban testet öltő társadalmi elnyomás érzete tudatukban kezdett kiegészülni a nemzeti elnyomás érzetével; sőt a feudális kizsákmányolás néhol már-már a nemzeti elnyomás színében jelent meg előttük, főleg ha nyelvük-nemzetiségük gúnyolásával, becsmérlésével társult.