Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

pedig hosszabb-rövidebb idő alatt a magyar nyelv elsajátítására óhajtották kötelezni. Közben a Helytartótanács 1841-ben az iskolaigazgatóktól kért véleményt arról, hogy intézményükben mely tárgyakat lehetne magyarul tanítani. A megkérdezettek zöme a legkülönfélébb tárgyakat jelölte meg, de egy részük mindenben ragaszkodott a latinhoz, másik csoportjuk viszont valamennyi ismeret közvetítését lehetőnek tartotta magyarul is. Az akció a kormánynak nem adott kellő eligazítást, és félő volt, hogy az államvezetés éppen erre hivatkozva szembeszáll az oktatás magyarrá változtatását célzó, indokolt törekvésekkel. Ellennyomásképpen 1842 elején Győr, majd Esztergom - sajátságosan épp két konzervatív többségű megye - felszólította a törvényhatóságokat, hogy a következő diétán törvénnyel tétessék a magyart valamennyi iskolatípus kizárólagos oktatási nyelvévé. Indítványukat — Horvátországot és a szlavón megyéket leszámítva - egyedül Túróc vetette határozottan vissza. Bár a liberálisok is tudták, hogy e javaslat kellő számú magyar oktató és tankönyv nélkül gyakorlatilag egyhamar úgysem foganatosítható, a kezdeményezést 35 megye többségileg mégis támogatta, és mindössze 9 bízta a kérdést követutasító választmánya mérlegelésére. Igaz, 6 megye azt is hozzáfűzte pártoló végzéséhez, hogy a más ajkúakat az iskola megmagyarosításával korántsem szándékozik nyelvükből kiforgatni. A vezető liberálisok nyelvet és nemzetet illető igényét legtömörebben Kossuth fogalmazta meg a Hírlap hasábjain. Eszerint, miután Franciaországban, Poroszországban, az Egyesült Államokban stb. is csupán egyetlen államnyelv létezik, a nemzetet jelentő magyarságnak saját hazájában ugyancsak joga van megkívánni, hogy országának kormányzása, törvényhozása, bíráskodása, mindennemű polgári és egyházi igazgatása magyarul történjék. Felemás és szétágazó intézkedések helyett tehát egyetlen, a részleteket mellőző rendelkezésre van szükség: olyan határ megvonásával kell biztosítani a nemzeti nyelv közéleti monopóliumát, amelyen belül a nemzet Jogszerűen mindent, kívül mit sem parancsolhat". Ehhez elégséges egyetlen törvény, amely kimondja, hogy egyrészt a közigazgatás és a közélet valamennyi ágának ügyintézése, továbbá az érintkezés nyelve a magyar korona bármely részéből a magyar kormánnyal és hatóságokkal kizárólag csak magyar lehet, másrészt oktatási nyelvül minden iskolába haladéktalanul a magyar vezetendő be. „Ennél kevesebbet tenni gyávaság, többet parancsolni zsarnokság" - hangoztatta Kossuth -, és bármelyik „öngyilkolás". A Hírlap elismerte, hogy lehetetlen, egyszersmind állította, hogy a magyarság nem szándékozik a más ajkú népek nyelvét „a magánkörből kitiltani", azok művelődését gátolni. Ennek bizonyítására javasolta kimondatni Kossuth az ügy végleges lezárásául ajánlott törvényben, hogy a nemzet sohasem törekedett nyelvüktől megfosztani a közös haza más ajkú