Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

ség bizonyos fokát, idő és történelem szentesítette jogbirtokot feltételez"; mindezekkel Magyarországon „csak az egyetlen magyar faj bír", amelyben „a birtok, értelem és hatalom központosul"; következésképpen a fenti kellékek hiányában más, például „tót" nemzetiség nincs, akarni pedig annyit jelentene, „mint felforgatni a históriai rendet". Mások eltérően szövegeztek, de a lényegben egyeztek: a liberális nacionalizmus végül is oly nemzetfogalmat vajúdott ki, amelynek történetiség, államiság, politikai lét és erő elengedhetetlen tartozékai lettek. E nemzetfogalom alapján a magyarság nemzetalkotó népelemnek, sőt ezen túlmenően az országban egyetlen nemzetnek minősülhetett, amelynek a polgári átalakulás által a magyar etnikum egésze magától értetődően válik részévé. Más oldalról viszont a szóban forgó kritériumok még nem zárták ki a nemzet olyan értelmezését, amely csupán a magyar etnikumra korlátozódik, márpedig a liberálisok szemléletében a polgári nemzet a társadalom valamennyi tagját magában foglaló, egységes közösség. E közösség megteremtésének igénye Magyarországon, ahol a lakosságnak legfeljebb fele számított magyarnak, oly nemzetelméletet követelt, amelyben a nemzet nem feltétlenül függvénye az etnikumnak, népiség és nemzet elválaszthatók egymástól, amely egyidejűleg indokolja, hogy a nemzet miért csak magyar lehet, és hogy miért csupán e nemzethez tartozhatnak a közös haza más ajkú népei. Az e követelményeknek megfelelő nemzetfogalom kollektív erőfeszítésből született: a vezető liberálisoknak közvetlenül vagy közvetve csaknem mindegyike hozzáadta a maga gondolati obulusát. Legvilágosabban, nemzedékének normájává lett formában 1843-ban Szontagh definiálta. „Nemzet - hangzik az ő meghatározása - azon népesség összessége, mely közös független álladalom és haza által összeköttetve önálló polgári társasággá alakult, s történetileg mint erkölcsi személy saját politikai életet él. Nemzet a haza polgárjai egésze, nép annak saját fajú és nyelvű részei. Egy hazában ennélfogva csak egy nemzet lehet, de nép (népiség, népfaj) többféle, sőt egy s ugyanazon néptörzsök sarjadékai több államban lakhatnak. A nemzetiség alapítója pedig azon nép, mely hont szerez s álladalmat alkot. E tette által népből nemzetté válik és saját népiségét nemzetiséggé emeli, ráütvén a szerzett honra s alkotott társadalomra s a nyilvános élet folyamára nevét jellemét és nyelvét. Honnét következik, mikép . . . nálunk minden, mi a politikai élet egészéhez tartozik, csak úgy lehet nemzeti, ha magyar ..." A nemzetnek, nép és nemzet viszonyának ilyen értelmezésében a politikum a meghatározó elem; az etnikum döntő politikai tett: az államalkotás révén emelkedik nemzetté és szerez jogcímet arra, hogy ő adjon az államnak nevet, az állam által összefogott társadalom egészének jelleget, a közélet pedig csakis az ő nyelvét használja. Ezzel a liberális nacionalizmus a „politikai nemzet" torz, a polgári nemzet lényegétől és tartalmától messze álló fogalmát alkotta meg és állította az