Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

pedig egyesíthető oly módon, amely a társadalom, illetőleg az ország minden egyede számára elfogadható. E remény azonban nehéz próbák elé került, mert az elmélet gyakorlati kivitelezése súlyos akadályokba és ellentmondásokba ütközött. A magyar polgárosodás erői a nemzetteremtés feladatával keményebb és szorítóbb feltételek közt kényszerültek megbirkózni, mint a nemzettéválás szakaszán már keresztülment társadalmak bármelyike. Annak a nemességnek osztályuralmát kellett a polgári jogegyenlőséggel felváltani, amelyből zömmel ők maguk is érkeztek, és amelyet nem kívántak - nem kívánhattak - megsemmisíteni. Oly országot akartak az önrendelkezés jogát feltételező nemzetállammá változtatni, amely a függetlenségnek ténylegesen csak árnyékát bírta, és a valóságban a Habsburg-birodalom függőségben tartott részeként létezett. Végül oly társadalmat kíséreltek meg nemzetté formálni, amelyet nemcsak osztályellentétek osztottak meg, hanem amely etnikailag és nyelvileg egymástól különböző népekből állott. Abból indultak ki, hogy a személyt és vagyont érintő jogokat az alkotmány összegezi és védelmezi, az alkotmányt viszont a „nemzetiség" biztosítja. A feudális alkotmány azonban csak egyetlen - bár nagyon is differenciált - osztály: a nemesség előjogainak foglalata. E nemesség nemzetisége alkotmányfenntartó erő; az adott alkotmány viszont a társadalom nagy többségét nemcsak elkülöníti a nemességtől, de mind önmagával, mind a kezességét jelentő nemzetiséggel szembe is fordítja, hiszen - amint a Hírlap megfogalmazta - a terheit „minden cél tudata nélkül viselő" adózónak és „proletarius"-nak nincs oka rá, hogy a jogfosztottságát szentesítő alkotmány, illetőleg az annak kezességét jelentő nemzetiség iránt rokonszenvet érezzen. Mivel pedig az emberi szabadság és egyenlőség különben is a természetjogból fakadó korparancs, osztályszabadságra korlátozódó alkotmány makacs fenntartása egyrészt nemcsak természetellenes és igazságtalan, hanem maholnap lehetetlen is, másrészt mind a benne egyedül részes osztály, mind az alkotmányt biztosító nemzetiség sorsára végzetes következményű lehet. A liberálisok azt vallották, hogy jövőjük csak társadalmilag egységes népeknek van, egységet csupán jogok és kötelességek azonossága teremthet, az egység pedig annál szilárdabb, minél inkább áthatja a társadalom tagjait az egyazon érdekű egységhezközösséghez: a nemzethez tartozás tudata. Polgári jogegyenlőséget nemzet által és formájában, nemzetet a haladás érdekében és az egyéni szabadságjogok közössége útján e követelményt hangoztatták ismételten és különféle formában. Ez tartalmilag a feudális nemesi nemzet és alkotmány megszüntetésének, azaz - Kossuth szavaival - a nép nemzetté emelésének igényét jelentette, mert a nemzet nép nélkül csak annyi, „mint emberi test tagok nélkül", azaz halott; aki tehát „nemzetiséget akar, annak előbb nemzetet kell akarnia", „népéletet", „nemzeti közszabadságot" teremtenie a feudáüs nemzet osztályszabadsága