Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

helyére; nemzetegységet, de Jogban és szabadságban, nem szolgaságban". E liberális nacionaüzmus lényege valójában a polgári átalakulás reformprogramja, amelyet Kossuth tömören így összegezett: „nemzetiség és alkotmányi élet" kifejlesztése „békés úton" és „törvényes eszközökkel". Az alkotmány kifejlesztése egyenlő részesei szaporításával, mert enélkül nincs a nemzetnek jövendője. Hiszen Szontagh szerint minél élesebben különülnek el egymástól a nemzetek, annál szükségesebb, „hogy a nemzet minden egyedét a jog bilincsével elválhatatlanul magához láncolja", az egyesek érdekét a maga „közös nagy érdekével" egybeforrassza; ezért meg kell az alkotmányt nyitni azok számára, akiket egy igazságtalan kor a polgári „társaságból" számkivetett. A „száz megannyi érdekekre szaggatott" társadalomban - írta Csányi László - „politikai bölcsességgel s igazságérzettel" engedmények útján kell a népet „honunk kedves földéhez oly erős láncokkal csatolni, melyek a legzordonabb éjszaki zivatarnak is tartós sikerrel dacolhassanak". Kossuth pedig számtalanszor leszögezte, hogy „amely nemzet erő- s nagyságnak kíván elébe menni, az érdekegyesítés, hasonlítás processusához kell hajlania", annál inkább, mert a kiváltságosok a maguk létező szabadalmait rövid időre is csak „a nemzet nagy jövendőjének feláldozásával" tudnák megvásárolni. A végső következtetés Kossuthnál és társainál mindig ugyanaz: „A nemzetiség biztosításához nem elég a törvény holt betűje: „socialis reform szükséges", vagy Szontagh szövegezésében: „A nemzetiség kizár minden osztályzati szellemet", azaz a feudális osztálykorlátok tarthatatlanok a társadalom különböző alkotóelemei között. A liberálisok nemzetigénylő és nemzetteremtő nacionalizmusa antifeudális jellegű és polgári tartalmú. Mozgalmuk jelszava: „Ki mily mértékben részesül a közállomány jóvoltaiban, azonképpen kell részesülnie terhiéiben is", illetőleg „amely arányban viseli valaki a közállomány terheit, az álladalom oly arányban köteles őt a köz- és magánpolgári jogok körébe vonni"; az ellentétektől megosztott és létező formájában enyészetre ítélt társadalom csakis ezáltal válik életképes, magasabbrendű közösséggé: nemzetté, amelynek tagjait azonos jogok és kötelességek kapcsolnak egybe, és amelyet tagjai az általa nekik egyformán biztosított szabadság miatt éreznek magukénak és védelmeznek. A nemzet e felfogása két meghatározó, egymást kiegészítő és feltételező elemet tartalmaz. A polgári jogegyenlőséget, az egyéni szabadságot a társadalom valamennyi egyedének igényli, függetlenül attól, hogy mely etnikai, nyelvi vagy vallási csoporthoz, illetőleg osztályhoz tartozik. Ugyanakkor ez az igény a társadalom szerkezete folytán élével a feudális uralkodó osztály adott státusa ellen irányul: a nemzetteremtés a nemességtől követel lemondást és áldozatot; az érdekek egyesítésének magasabb érdekre, a nemzetre hivatkozó programja a jogból és hatalomból kizárt osztályoknak érdekeik - legalábbis részleges - kielégítését ígéri, a nemes-