Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

vagy más intézmény - illetőleg intézkedések - útján, a forgalom élénkítése nemzeti bank létesítésével és működtetésével, egyáltalán különféle eljárással a hitelviszonyoknak olyan mértékű javítása, amely a tőkét az országba vonzza, az itthonit előcsalja, megfelelő garanciák mellett vállalkozásokra ösztökéli, egyszersmind lehetővé teszi, hogy az adósággal terhelt nemes adóssága törlesztéséhez—tisztázásához, a jobbágy önmaga megváltásához alacsony kamatú és hosszú lejáratú kölcsönhöz jusson. A reformellenzék gazdasági jellegű törekvései és kívánatai közül a talán leghangosabban igenelt nemzeti bank ügye - noha konzervatív oldalon ugyancsak voltak pártolói - valójában már a gazdasági területen túlra mutatott, egyszersmind nem egyéni, hanem kollektív jog igénylése húzódott mögötte. A pénz és általában a fizetőeszköz kibocsátásának joga felségjogot érintett és arra mutatott, hogy a liberalizmus a társadalmat mint kollektívumot legalábbis részeltetni akarja benne. Ezt a felségjogot bolygatták - vitatták a liberális reformerek akkor is, amikor beleszólást követeltek a királyi sómonopólium többletjövedelmének hovafordításába, vagy amikor a postaügy olyan szabályozása mellett szálltak síkra, amely nem engedi, hogy bármely birodalmi szerv befolyást gyakorolhasson a díjszabásra. Az oktatási-nevelési rendszer szervezeti és tartalmi meghatározását, amelynek rendezését halasztást sokáig ugyancsak nem tűrő teendőnek vallották, egyenesen nemzeti jognak hirdették, és érvényesítését követelték. Ez az igény egyúttal az egyházak oktatási monopóliuma ellen irányult, és - ha szükséges, az egyházi jószágok jövedelmei egy részének oktatási célra történő állami felhasználásával - az egységes népoktatási rendszer megteremtésének kívánalmát tartalmazta. Már a fenti liberális törekvések is arra mutattak, hogy a személyileg egyenjogú emberek polgári társadalmának létrehozásán munkálkodó nemesi reformellenzék nem érte be az egyénileg gyakorlandó polgári szabadságjogok igenlésével. Nem érte be, mert a kor Európája több tapasztalatot szolgáltatott neki annál, mint az az ösztönzés volt, hogy az adott társadalmi rendnek önmaga által irányított békés átalakításával kísérelje meg megelőzni saját osztálya: a nemesség pusztulását. A burzsoázia nyugaton az emberi egyenlőség nevében kezdett harcot az egyenlőtlenségre épült feudális rend ellen. Ezzel önmaga, egyúttal mindazon elnyomottak jogfosztottságának tagadását deklarálta, akiknek szövetségére-támogatására a győzelemhez szüksége volt. Ezáltal törekvései átmeneti összhangba kerültek a társadalom óriási többségének objektív érdekeivel; küzdelmének célját indokoltan nyilváníthatta magasabb vagy közérdeknek, illetőleg mivel győzelme mindenképpen újtartalmú közösséget hoz létre és állít a korábbi feudális nemzet helyére, e közösség: a polgári nemzet érdekének. A szabadságjogok kiterjesztése tehát okvetlenül a polgári nemzet megszületésére vezet, a polgári nemzet megteremtésének viszont előfeltétele e szabadságjogok életbe ültetése. A polgári fejlődés