Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

II. A magyar nemzeti mozgalom és viszonya az ország más ajkú népeihez

első szakaszában haladás és nemzet egymást kölcsönösen feltételező fogalmak: a szabadságjogok és a polgári nemzet egyidejűleg és kölcsönösen egymás célját és eszközét jelentik, ezért haladó alapvetően annak a nacionalizmusnak a tartalma, amely a nemzet lobogója alatt a polgári szabadságjogokért száll síkra. Csakhogy a feudalizmus megdőltével szükségképpen meglazulnak, sőt a későbbiekben jórészt el is szakadnak azok a szálak, amelyek a tegnap szövetséges osztályokat a feudalizmussal szemben egymáshoz kötötték. A szabadságigény megmarad a milliókban, ám a burzsoázia gondoskodik róla, hogy a nemzeti szabadság jelszava az egyéni szabadság jelszavának rovására — sőt időnként nélküle — kerüljön mindinkább előtérbe. A burzsoázia igényt tart az új közösség: a polgári nemzet vezetésére, egyszersmind kihasználására is. Mind a múltból átmentődött, mind az újonnan keletkezett egyenlőtlenségekre „magasabb" érdekben talál mentséget és a tömegek számára magyarázatot. E magasabb érdek a nemzet, amelynek része a társadalom minden egyes tagja, hiszen a nemzethez tartozás ismérveivel valamennyiük rendelkezik. A részek jóléte az egész fejlettségének függvénye, ezért a részek napi érdekeit még akkor is alá kell rendelni az egész érdekeinek, ha ez a részektől materiális vagy szellemi áldozatokat kíván. Mert a nemzet az a keret, amelyben „az emberi nem fejlődése", a társadalom anyagi szükségleteinek kielégítése leginkább és leggyorsabban elérhető, sőt a polgári jogok érvényesítésére, gyakoroltatásuk biztosítására csakis a nemzet mint kollektívum adhat lehetőséget. Ezért a nemzet mindenek felett! Ez az ideológia, amely befelé összetartozást és összetartást, kifelé elkülönülést tartalmazott, a burzsoázia érdekeivel mindenben egybevágott, a többi osztály érdekét azonban részben fedte, részben viszont a polgári társadalomnak már felfelé ívelő szakaszán is hátrányosan érintette. A termelőerők fejlődése és a termelés országos méretűvé tágítása, amelyet a nemzeti keretek a burzsoázia irányítása mellett biztosítottak, nem állt ellentétben a közösség érdekével. Annál inkább az, hogy a polgárság a fejlődés-követelte áldozatokat más osztályokra hárította át, a hasznot viszont maga fölözte le, sőt a nemzeti érdek, nemzeti haladás nevében nem riadt vissza olyan osztályok szabadságjogai ellenzésétől vagy éppenséggel megszorításuk kísérletétől sem, amelyek ezt az érdeket állítólag fenyegették. A burzsoázia meglehetősen hamar hozzáfogott ahhoz, hogy visszaéljen a nemzet fogalmával, hogy azt önmaga, illetőleg önérdekei számára sajátítsa ki. A dolgozó osztályok szemében a nemzet mint a társadalmilag szervezett termelés, továbbá szabadságjogaik érvényesítésének kerete feltétlenül hasznos és kívánatos maradhatott, de mindinkább szembekerültek a nemzet funkciójának azzal a gyakorlati alkalmazásával, amely az anyagi és szellemi javak elosztását nemzeti érdek leplében a burzsoázia igényeihez igazította. Márpedig ez a polgári törekvés fejeződött ki abban is, hogy a