Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

tartományok, noha nem egyazon törvények alapján, de együtt igazgatandók. E jogot és kötelességet egyidejűleg jelentő feladat a birodalom két részének közös uralkodóját illeti. Végső soron — bár az erre hivatott szerveken keresztül - ő kormányoz: a legfelsőbb döntésekben fejedelmi akarat érvényesül. Neki azonban, mint különböző részekből és nemzetekből álló, ugyanakkor a Pragmática Sanctio által feloszthatatlan egységgé vált birodalom fejének, a kormányzásban is az egész általános érdekeiből kell kiindulnia. Határozatai előtt nyilvánvalóan mérlegeli és lehetőleg egyezteti a részek érdekeit; ahol azonban nincs mód erre, ott ezeket az érdekeket az egész érdekeinek rendeli alá. Ez oly természetes kormányzati elv, amely a törvényesített és állandósított együttélésből parancsolóan, egyszersmind jogcsonkítás nélkül következik, és a részeknek is egyedül ezen elv alkalmazása szolgálhatja igazán javát. Mert a birodalomnak kifelé csupán az egység biztosíthat erőt, amely viszont a részeknek is elsődleges érdeke; egység azonban egyik vagy másik rész partikuláris igényei alapján nem jöhet létre. Azt, hogy mit követel az egész érdeke, az uralkodó dönti el. Ahhoz pedig, mint a birodalom mindkét része közös fejedelmének, vitathatatlan joga van, hogy az egész érdekeinek meghatározásához kikérje és meghallgassa azok véleményét és javaslatait, akiken át mind a részeket, mind a monarchia egészét kormányozza. Magyarország tehát a gyakorlatban sem egy másik országnak, hanem tökéletes törvényességgel csak saját uralkodójának van alárendelve. Ez a fejedelem pedig mindaddig, amíg döntései a magyar alkotmányhoz tartozó tételes törvényekkel nem ütköznek össze, eleget tesz annak a sarkalatos törvénynek, amely szerint Magyarországot - mert hiszen ebben áll önállósága - saját törvényei alapján és szervei útján kell kormányozni. Sőt, Magyarországnak is hasznára cselekszik, amikor az egész érdekeit tartja szem előtt, és valójában a magyarokra előnyösen értelmezi a Pragmática Sanctiót, amikor a birodalom egészének javára váló intézkedésekhez magyarok előzetes tanácsait is kikéri. A végső következtetés: Magyarország üdve nem a birodalmi kormányzattól való elkülönülésben, hanem inkább abban keresendő, hogy ebben a monarchia egészének érdekeit megbízhatóan felmérni tudó kormányban a magyarok — értsd az arisztokrácia befolyása kellő súllyal érvényesüljön, Magyarország meg Ausztria érdekei pedig az egész érdekeinek alapján és formájában minél inkább összeolvadjanak. E konzervatív érvelés, amely a birodalmi kormány magyarországi befolyásának hasznosságát és jogosságát igazolni, az arisztokrácia szerepét a birodalmi vezetésben növelni, a külön magyar és ausztriai érdekeket közös birodalmi érdekben feloldani, és mindezzel a monarchia két részének kapcsolatát politikailag-közjogilag is szilárdítani igyekezett, több fontos körülményt hagyott szándékosan figyelmen kívül. Mellőzte azt a tényt, hogy bár Magyarországot - formálisan eleget téve az 1970:10. törvény-