Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

végett nyilatkozzak időről időre, hogy Magyarország jövője és sorsa a dinasztiához, rajta keresztül a Habsburg-birodalomhoz van kötve. Sokuk fejében lapul Magyarország és az osztrák császárság szétválasztásának gondolata, sőt a népképviseleti országgyűléstől és a felelős kormánytól nemcsak az ország gyökeres társadalmi újjárendezését remélik, hanem általuk és segítségükkel kívánják az elszakadfst előkészíteni. A konzervatívok eltorzítva és felnagyítva duruzsolták a liberálisok állítólagos önállósági terveit a kormányközegek fülébe, hogy egyrészt velük szemben a nagybirtokos arisztokráciának és a monarchia felső vezetésének érdekközösségét bizonyítsák, másrészt a kormányzatot a liberalizmus megállítására ösztökéljék. Mert az oppozíció tényleges társadalmi és vélt nemzeti törekvéseivel szemben ők az adott jellegű kormány hatalmának erősítésében, valamint Magyarország és az örökös tartományok kapcsolatának minél szorosabbra fűzésében látták a legeredményesebb eszközt és fegyvert. Elismerték, hogy Magyarország az 1790:10. törvénycikk értelmében önálló, más tartománynak alá nem vetett, saját törvényei és szervei által kormányzandó, alkotmányos ország, de tagadták, hogy ebből a kormányfelelősség eszméje is levezethető. Osztályérdekeiktől indítva szembefordultak a felelős minisztérium gondolatával. Felfogásuk értelmében akkor, ha a kormány a törvényhozás többségi véleményét figyelembe vevő uralkodói akarat szerint és a törvények sérelme nélkül igazgatja az országot, a monarchikus kormányzati alapelv sem szenved csorbát, de elég van téve az alkotmányosság követelményének is. E szemléletben fejedelem és nemzet együtt jelentik ugyan a jog és hatalom forrását, de az uralkodó szerepe az elsődleges és nagyobb súlyú benne, mert az irányítást a kormányon keresztül ő végzi, és hatalma van - részben a kormányzottak érdekében, részben a monarchikus elv védelmében - a törvényhozás igényeinek felülvizsgálatára. A konzervatív államelmélet szerint a kormány nem egyoldalúan a nemzet megbízottja, hanem olyan akarat végrehajtója, amelynek alakításában a nemzet részt vesz ugyan, de amely a fejedelem döntésében ölt végleges formát; ezért a kormányt a nemzet nem, hanem csupán az uralkodó vonhatja felelősségre. E felfogás tulajdonképpen teret enged az uralkodói abszolutizmusnak, persze akkor, ha ez az arisztokrácia érdekében és nem ellene érvényesül. Ugyanakkor e szemlélet szerint nehézség nélkül teremthető összhang a törvényhozás többségének óhaja és a fejedelem akarata között: a többség ugyanis a törvényhozás szerkezete folytán valójában a főrendi tábla többségét jelenti. Hogy azonban a mágnásház akaratának többségi jellegét az oppozíció se tehesse vita tárgyává, a rendek tábláján - és ennek feltételeként a megyékben - olyan többséget kell létrehozni, amely az arisztokráciának a kormányzásban érvényesítendő igényei szerint szavaz és cselekszik, azaz a konzervatív nagybirtokosság érdekeit képviselő kormányt támogatja.