Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

nyújtott közelebbi felvilágosítást. Széchenyi végeredményben, miután részletekre nem tért ki, csak olyan gondolatokat vetett fel, amelyek általánosságban vagy nem voltak újak a bécsi vezetés számára, vagy nem mindenben vágtak egybe annak politikai vonalával. A memorandum Bécsben nem is talált arra a fogadtatásra, amelyet Széchenyi remélt. Gervay azonnal továbbította ugyan Metternichhez, majd Kübecknek küldte át. A felső vezetés véleményét fejezte ki Kübeck fanyalgó megjegyzése: az elaborátumban semmi gyakorlati nincs, de a dolgok állása miatt hamarosan vissza kell rá térni. Széchenyi augusztus elején Gervay útján tudakozódott a kormány álláspontja után, Metternichék azonban hónapok elteltével sem reagáltak az emlékiratra. Végeredményben Széchenyi elképzeléseiben olyan irányzat formálódott, amelyben az agrárkapitalista fejlődés igénye és a monarchoarisztokratikus állameszme igenlése egyesült. Széchenyinek meggyőződése volt, hogy a nagybirtokosság jövője a mezőgazdaság kapitalizálódását követeli, és ez az ország egészének érdekeivel sem ellentétes. Osztályérdekből indult ugyan ki, de annak kielégítését oly irányban keresgélte, amelynek követése a társadalmi többségnek is előnyére válik. Óhajtotta a nép javát, de csak azon határig és oly területeken, amelyen és ahol az a kapitalizálódó arisztokráciától még elviselhető áldozatot kíván, ám - e felfogása az ó- és újkonzervatívokétól elvileg különbözött - talán önmagát is hitegetve, el akarta kerülni, hogy a polgárosodó nagybirtokosság érdekei bármiben is a nép rovására érvényesüljenek. Noha gyakorlatilag ez nem volt lehetséges, Széchenyi mégis megkísérelni igyekezett, és szakadatlanul a kivitelezés módozatain vívódott, töprengett. Az pillanatig sem volt kétséges számára, hogy a nagy-' birtokosság és „az ország" javát egyidejűleg szolgáló, általa vágyott reformok körének, mélységének, ütemének és módjainak meghatározására senki más, mint maga a haladni óhajtó arisztokrácia, valamint az a kormányzat jogosult, amelynek viszont az arisztokrácia, nem utolsósorban pedig ő - az autokrata hajlamoktól sem mentes Széchenyi - sugalmazza a tennivalókat. Széchenyi szerint az arisztokrácia sem a kezdeményezést, sem az irányítást nem engedheti át más társadalmi erőknek vagy rétegeknek, mert ellenkező esetben könnyen a saját igényeit meghaladó és érdekeibe vágó, az agrárkapitalizmuson jóval túllépő, az arisztokratikus-monarchikus állameszmét pedig megsemmisíthető változtatásokra kerülhet sor. Mivel pedig a szükséges reformok a kormány ellenére vagy nélküle nem foganatosíthatók, az arisztokrácia viszont egymagában ahhoz is erőtlen, hogy az átalakulás diktálásától távol tartsa a számára nemkívánatos elemeket, a körvonalazott cél elérésének alapfeltétele a haladás szükségéről meggyőződött arisztokrácia és az ugyanerről meggyőzött központi hatalom szövetkezése. A központi hatalom azonban nem más, mint csak a birodalom abszolutista és nem felelős kormánya lehet, mert