Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

Széchenyi felfogása értelmében ez megváltoztathatatlan történeti tény és kiiktathatatlan adottság; a létező erőviszonyok mellett egyébre gondolni nemcsak merő ábránd, hanem az érvényesítendő arisztokratikusmonarchikus állameszmére kockázatos is, hiszen más jellegű kormány mellett az ezen állameszmét kikezdő demokratikus erők nyerhetnek teret. Széchenyi számára mindebből logikusan folyt az a következtetés, hogy a haladó arisztokrácia, egyszersmind az ország ügyében az egyetlen helyes politika: távolodás vagy netán szembeszegülés helyett közeledni a birodalmi kormányhoz, illetőleg az agrárkapitalista reformok érdekében összefogni vele. Ez az álláspont, amely a központi kormányzatnak a haladás érdekében történő hasznosítását célul tűzte ki, semmi módosítanivalót nem talált Magyarország és Ausztria közjogi kapcsolatán. Ugyanakkor több volt, mint a birodalom adott szerkezetének, Magyarország és Ausztria gyakorlatilag létező viszonyának puszta tudomásulvétele: tartalmazta annak elismerését is, hogy a birodalmi kormány nem csupán a valóban „közös" ügyekben, de általában is illetékes beleszólni Magyarország dolgaiba, sőt legfelsőbb szinten éppenséggel intézni azokat. Mégpedig lehetőleg az alkotmányossággal összhangban, azaz a létező törvények fonalán; ámde ha az érintett típusú reformok a ferdén értelmezett alkotmányosság köpenye mögé bújt ellenállásba ütköznének, akkor ezt az alkotmányosságot, pontosabban annak „penészeit" mellőzően is. Mivel pedig eredmény csak kellő erő bevetésétől remélhető, a siker záloga a kormány hatalmának növelése; ennek viszont elsődleges feltétele ellenzékének megbénítása, illetőleg az oppozíció cselekvési körének oly szűk térre szorítása, hogy ne gördíthessen akadályokat a kormány tervei útjába. Magyarország és Ausztria gazdasági kapcsolatainak rendezésénél, helyesebben fejlesztésénél is csak az lehet Széchenyi szerint az egyetlen szempont, hogy mi a hasznos mindkét félnek, illetőleg mi a jó úgy az egyiknek, hogy általa a másik sem károsodik. Nem volt tőle idegen sem a birodalom Zollverein-tagságának, sem a birodalmi vámegységnek az eszméje. Mindkettőben oly eszközt látott, amely a magyar mezőgazdaság piacát szélesre tágíthatja, az agrár- vagy agráreredetű termékek adásvételi forgalmát a szabad kereskedelem révén hallatlanul fellendítheti, és ezzel az országnak éppen azt az agrárkapitalista fejlődését segítheti elő, amelyről ő a nagybirtokos arisztokrácia érdekében álmodott. Mivel koncepciójában az ország agrárkapitalista fejlesztésének igénye foglalta el a központi helyet, a gazdasági kérdéseket egyoldalúan csak ebből a szemszögből ítélte meg; így a hazai iparfejlesztés követelménye az ő elképzeléseiben járulékos szerephez jutott; sőt fel is áldozódott az agrárius érdekek oltárán, ha keresztezni látszott azokat, illetőleg annak az utilizálni kívánt központi kormánynak feltételezett reformterveit, amelyben Széchenyi a magyar arisztokrácia haladó szárnyának egyébként -