Varga János: Helyét kereső Magyarország. Politikai eszmék és koncepciók az 1840-es évek elején (Budapest, 1982)

IV. A Habsburg-birodalom magyar szemmel

Február közepén azzal a gondolattal foglalkozott, hogy — ellenzékisége feladásának újabb bizonyítékaként — júliustól egyesül a konzervatív Világgal, ha az elfogadja feltételeit, és tárgyalásokba is bocsátkozott annak szerkesztőivel. Igaz, 1844-től Garat címmel önálló lapot készült kiadni; e szándékát a nádornak is bejelentette. A Világ és Széchenyi társulása mégis elmaradt, noha április elején Széchenyi újra felvette a tárgyalás fonalát Közben nem egy konzervatív, köztük Majláth György országbíró, buzdították, hogy elgondolásait tárja fel Bécsben, bizonyára jól fogadnák ott. Zsedényi Ede, a Helytartótanács tanácsosa pedig március elején egyenesen oly hírt hozott a császárvárosból, hogy mérvadó körökben Battyányt semmire se értékelik, Kossuthot bolondnak tekintik, őt viszont Metternich, Fiquelmont államminiszter és mások nagyra tartják. A több oldalú biztatásra Széchenyi 1843 márciusának utolsó harmadában elszánta magát, és Bécsbe ment tapogatódzni. Végiglátogatta a birodalom vezető politikusainak egész sorát: Lajos, János és István főhercegeket, József nádort, Kübecket, Kolowratot, Sedlnitzkyt, gróf Franz Hartig és gróf Sompisich Pongrácz államtanácsosokat, gróf Majláth Antal magyar kancellárt, Wirknert, aki összeismertette Ferstl Lajos rendőrtanácsossal és gróf Pavel Ivanovics Medem orosz nagykövettel, továbbá természetesen Gervayt, meg Metternich kancellárt. Némelyiküknél kétszer is járt. összejött a birodalmi arisztokrácia számos tagjával, így Johann Adolf Schwarzenberg herceggel, akinek kifejtette kedvenc eszméjét arról, hogy egy lojális kormány támogatására az összmonarchia érdekében arisztokratikus légiót kell alkotni. Végül mégis inkább kétségekkel és lehangoltan, semmint felvillanyozva hagyta oda a birodalom székvárosát: voltaképpen nem tudott meg biztosat sem az udvar politikai koncepciójáról, sem az ő személyének legfelső értékeléséről. Igaz, egyelőre neki sem voltak konkrét tervek a tarsolyában. Gervay előzékenyen bánt vele, sőt tájékoztatta tanácsáról, amelyet Metternichnek adott: a kormány legyen nyílt Széchenyi iránt. Gervay ajánlotta neki Sedlnitzky felkeresését is, aki valóban rokonszenvezni látszott vele. Majláthot és Wirknert ugyancsak meghódította Széchenyi. Tárgyalópartnereinek többsége azonban a semlegest vagy közömböst játszotta, illetőleg célzásainak és elvi fejtegetéseinek jóindulatú meghallgatásán túl közelebbről nem avatta bizalmába őt. Kübeck hidegebben viselkedett vele, mint korábbi találkozásukkor; Kolowrat egyenesen Széchenyit okolta azért, hogy a cseheknél is felébredt a szlávizmus. Metternich, aki háromszor is fogadta, udvarias volt, de tartózkodó. Egyszer úgy nyilatkozott, hogy hagyni kell Széchenyit azon a „helyen", ahol van, azután pedig elhalmozni kitüntetésekkel: máskor - „lányomnak mondom, menyem is értsen belőle" alapon - Széchenyi múltjára célozva, arról beszélt, hogy Magyarországon nem kell fáklyákkal körbe mászkálni. Végeredményben csak általánosságokat mondott, és Széchenyi, aki a -